Nemzetközi foci

Hatezer jegy már elkelt Debrecenben

Sokan érdeklődnek a Rosenborg elleni Európa Liga-selejtező iránt; a norvég edző szoros meccset vár.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Szerdán az Európa Liga-selejtezőre készülő Debreceni VSC, valamint a norvég ellenfél Rosenborg szakvezetője és egy-egy játékosa sajtótájékoztatót tartott a Nagyerdei Stadion sajtóközpontjában. A DVSC-TEVA vezetőedzője, Kondás Elemér masszív csapatnak tartja a norvégokat.

– A két utolsó, Reykjavík elleni El-meccsüket láttuk – idézi a Loki szakvezetőjét a klub honlapja. – Jó csapat az ellenfelünk, több gólerős játékosuk van, emellett nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek, sokszor voltak csoportkörben is, úgyhogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk holnap. Masszívak, szervezett védekezésből kontrákat vezetnek. Nemzetközi meccset játszunk, ennek megfelelően motiváltnak kell lennünk. Azon vagyunk, hogy gólt, gólokat szerezzünk. A fellegekben nem szabad járni, hiszen a Rosenborg erős ellenfél, de ettől még meg akarjuk szerezni a győzelmet. Meglátjuk, hogy alakul. Remélem, sokan kilátogatnak majd, és a szurkolók egy jó hangulatú, élvezetes meccset látnak majd.

Tisza Tibor jó formában van, rúgja a gólokat, és várhatóan holnap is pályára lép a Rosenborg ellen. A csatár biztos benne, hogy a helyzetek meglesznek.

– Nem kell arra kihegyezni, hogy rúgom a gólokat, hiszen a csapat is meccsről meccsre jól teljesít, jó formát mutat – fogalmazott Tisza Tibor. – Tény, ez eredményben nem mindig mutatkozott meg – hiszen Rigában és itthon a Puskás Akadémia ellen döntetlen játszottunk -, de ez azért volt, mert nem rúgtuk be a helyzeteket. Azt gondolom, lehetőségeink lesznek a Rosenborg ellen is, sok függ attól, milyen hatékonysággal használjuk ki, illetve védekezésben, taktikailag mennyire leszünk fegyelmezettek. Koncentráltságban is föléjük kell nőni, és akkor biztos lesz keresnivalónk. Hallottuk, hogy megint kint lesznek az ultrák, örülünk neki. Aki valaha futballozott, tudja, hogy milyen sokat számít. Bízom benne, még több szurkoló látogat ki, mint a Riga ellen. Azt gondolom, egy ilyen meccs után, mint a 9-2-es győzelem, megérdemeljük, hogy mögénk álljanak a debreceni drukkerek.

Kare Ingebrigsten, a Rosenborg vezetőedzője bizakodva várja a holnapi mérkőzést.

– Nem szeretném elárulni, hogy pontosan hány meccsét láttam a Debrecennek, de az nem titok, az utolsó, Skonto elleni párharcot megtekintettük – nyilatkozta a norvég csapat mestere. – Az a benyomásom, hogy jó csapat az ellenfelünk, megfelelő képességekkel rendelkező játékosok alkotják a keretet. Nehéz meccs elé nézünk, ötven-ötven százalékra becsülöm az esélyeket a holnapi találkozón, de a két forduló alapján bizakodó vagyok a továbbjutást illetően. Az egyik erősségünk, hogy csapatként funkcionálunk, remélem, ezt holnap meg tudjuk mutatni. Nem gondolom, hogy az idegenbeli góloknak szerepe lesz. Persze azon leszünk, hogy gólt, gólokat lőjünk Debrecenben is, de nem ezen múlik, hanem azon, meg tudjuk-e nyerni a meccset. Nekünk arra kell törekednünk, hogy a két meccs alapján továbbjussunk. Amennyire tudom, a Debrecen az egyik legerősebb csapat Magyarországon, a Rosenborggal összehasonlítva egyenlő erőt képvisel a két gárda. A stadion nagyon szép, nagyszerű futballt lehet játszani itt.

A Rosenborg dán játékosa, Mike Jensen, aki holnap csapatkapitány lesz szintén optimistán várja a csütörtöki összecsapást.

– Én is láttam a Debrecen több meccsét. Tudom, hogy kiváló játékosaik vannak, erős támadó szekcióval rendelkeznek, ezt megpróbáljuk a védekezésünkkel ellensúlyozni. Az időjárás tökéletes a futballra, nincs hőség, nem fúj a szél, szóval az elemek nem befolyásolják majd a játékot.

Jól fogynak a jegyek

Nagy érdeklődés kíséri a csütörtökön 20 órakor kezdő DVSC-TEVA – Rosenborg Európa Liga-mérkőzést, hiszen elővételben már több mint hatezer jegy elkelt – teszi hozzá a dvsc.hu portál.

Olvasói sztorik