Nemzetközi foci

Az ifjúsági BL-ben indul a Felcsút

Külön ágon, magyar részvétellel versenyeznek majd az UEFA utánpótlás-sorozatának résztvevői.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Talán kevesen tudják, hogy a Puskás Akadémia U19-es csapata nagy utazásra készül, hiszen elindul az UEFA Ifjúsági Ligában – írja a feol.hu.

Szeptember közepén immár harmadik idényét kezdi az európai szövetség által létrehozott sorozat, amelyben eddig kizárólag a Bajnokok Ligája főtáblás klubok utánpótlás-együttesei léphettek pályára. Ősztől azonban Európa 32 legerősebb bajnokságának korosztályos legjobbjai is ott lesznek, köztük a már említett felcsúti csapat is.

Az új kiírás alapján így már nem csak az élklubok kaphatnak lehetőséget arra, hogy az eddigi két győztes, a spanyol FC Barcelona, és az angol Chelsea FC útját próbálják járni, hanem például U18-as magyar bajnokként a Puskás Akadémia is. Persze, ez a lista bővülhet abban az esetben, ha a Videoton FC felnőtt együttese feljut a BL főtáblájára.

Külön ágon versenyeznek majd a Bajnokok Ligája résztvevőinek utánpótlás-csapatai, és a nemzeti korosztályok győztesei. A BL főtáblásoknál a csoportbeosztások azonosak lesznek a felnőttekével, nyolc csoporttal indulnak majd a küzdelmek. A másik ágon két körben egyenes kieséses rendszer, kétmeccses (oda-visszavágós) párharc dönti el, melyik lesz az a nyolc csapat, amely tavasszal folytathatja. Ezek a gárdák a BL csoportok második helyezettjeivel mérkőznek, itt már egy mérkőzés dönt a továbblépésről.

A továbbjutók pedig a csoportok győzteseivel alkotják a nyolcaddöntő mezőnyét. Innentől már minden a rendes kerékvágás szerint halad, a fináléra a svájci Nyonban kerül sor.

Az ifjúsági sorozat sorsolását a nyár végén tartják. A Puskás Akadémia ellenfelei lehetnek: Red Bull Salzburg (osztrák), Dinamo Zagreb (horvát), Celtic (skót), Ajax (holland), Kajrat Almati (kazah), Dinamo Minszk (fehérorosz), Middlesbrough (angol), Sahtar Donyeck (ukrán), Maccabi Tel-Aviv (izraeli), Villarreal (spanyol), Torino FC (olasz), RSC Anderlecht (belga), Brann Bergen (norvég), Domzale (szlovén), Zimbru Kisinyov (moldovai), Besiktas (török), Pribram (cseh), Schalke 04 (német), Nyizsnyij Novgorod (orosz), Stade de Reims (francia), Servette FC (svájci), Midtjylland (dán), Liteksz Lovecs (bolgár), FK Rad (szerb), Raban Baki (azeri), Vitorul Constanta (román), Saburtalo Tbiliszi (grúz), Legia Warsawa (lengyel), Häcken (svéd), APOEL (ciprusi), Senica (szlovák).

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik