Nemzetközi foci

A Fradi továbbra is nemzetközi szintű csapat

Glázer Róbert szerint az öltözői morált is kockáztatta Thomas Doll az első félidei cserével.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Ahogy arról már szó esett, nem sikerült a bravúr a Ferencvárosnak az Európa Liga második selejtezőkörében. A Fradi 1-0-s hátrányban utazott a bosnyák Zeljeznicar otthonába, és 2-0-s vereséget szenvedett, vagyis rúgott gól nélkül búcsúzott a sorozattól.

A párharc előtt a bosnyákok is a Fradit kiáltották ki az esélyesebbnek, de a Rangadó.hu állandó szakértője, Glázer Róbert akkor is másként vélekedett. A magyar válogatott szövetségi kapitánya a visszavágó után is megosztotta véleményét.

– Boldogok egyáltalán nem lehetünk, mind a két meccsen gyengébben játszott a Fradi, mint amit a magyar közvélemény – köztük én is – elvártam volna. Tavasszal egy nemzetközi szinten futballozó Fradit láthattunk, most viszont nem ezt az arcát mutatta a csapat – a legutóbbi hétvégén a Haladás ellen sem – vélekedett Glázer Róbert.

Azonban elmondta, a párosítás teljesen kiegyenlített csatát vetített előre.

– A tudósításban is elhangzott, hogy papíron a Ferencváros az esélyesebb, de ez nem igaz. A játékot kell nézni, ez alapján én például azt mondtam, hogy ötven-ötven százalék esélye van a két csapatnak a továbbjutásra. Egyenrangú ellenfél volt a szarajevói együttes. Semmi olyat nem éreztem, hogy a Fradi fenomenálisan jobb csapat lett volna. A magyar labdarúgás helyzetét, illetve a nemzetközi kupacsapataink helyzetét, elmúlt évekbeli eredményeit tekintve sem lehetett ilyet kijelenteni. A szerdai Videoton-meccs kapcsán is láthattuk, hogy olyan nagyon nagy különbségek nincsenek a gárdák között ezekben a nemzetközi selejtezőkben. Ebből kifolyólag nem kell, hogy túlságosan keserű legyen a szájízünk. A Zeljeznicar élt a lehetőségeivel, megérdemelten jutott tovább.

Thomas Doll, az FTC vezetőedzője már a 41. percben cserére szánta el magát: a legtöbb társához hasonlóan gyengébb napot kifogó Varga Roland helyett Radó Andrást küldte pályára. Glázer szerint ez nem biztos, hogy jót tett a csapatnak

– Rendkívül öltözőromboló lehet, ha a szünet előtt öt perccel lecserélik az egyik meghatározó játékost, aki egész tavasszal jól játszott. Hajnal és Dilaver sincs még formában, Varga és Böde is gyengén játszottak, míg Gerát teljesen kikapcsolták. Sokat birtokolták a labdát, de nem játszottak jól. Varga cseréjét viszont akkor is furcsálltam, ez demoralizáló lehet az öltözőre, a játékosokra tekintve.

Bár a Fradi búcsúzott, a szakember szerint ez nem feltétlenül a játékosok és az edző hibája.

– Nagyon remélem, hogy a kiesés miatt nem bomlik meg az egység, a hangulat az öltözőben, hiszen a Ferencváros egy üde színfoltja volt a magyar bajnokságnak tavasszal. Jelentősen nem változott a keret, van egy jó Fradi, ami most nincs formában. Valahogy az első gól megfogta, megtörte a csapatot. Nincsenek még jó passzban, de erről nem a játékosok és nem is az edző tehet. Ha visszaemlékszünk a téli felkészülésre, látszott, hogy például sokkal jobb formába tudott lendülni a csapat, mint a bajnoki éllovas Videoton, és tavasszal ezt bizonyította is. Most nem volt ennyi idő a felkészülésre. A hazai meccsen például azt nehezteltem, hogy Sesták alig pár napja volt a csapatnál, de becserélték. Egy ilyen fontos mérkőzésen inkább azt kellene játszatni, akikre építették a játékot tavasszal. De ez legyen Doll feladata, még nem tudta összegyűrni a csapatot. Azt továbbra is tartom, hogy nemzetközi szintű játékot játszó együttes a Fradi, de nincs formában.

Olvasói sztorik