Nemzetközi foci

Egyre nagyobb bajban Stieberék

A HSV 1-0-ra kikapott a Werder Bremen vendégeként. A magyar szélsőt csak centik választották el a góltól.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Bundesliga 29. fordulójában Stieber Zoltán együttese az életéért küzd, illetve jobban mondva a bennmaradásért. A HSV az egyetlen olyan csapat Németországban, amely még soha nem esett ki az élvonalból. A hamburgiak az utolsó helyről várták a Werder Bremen elleni idegenbeli mérkőzést. Bruno Labbadia, a HSV új vezetőedzője az 4-2-3-1-es felállást preferálja. Ebben a játékrendszerben honfitársunknak a jobb szélen jut hely, ennek megfelelően a kezdőcsapatban is nevezték.
A találkozó 8. percében lehetett feljegyezni az első valamire való próbálkozást. Stieber Zoltán jól tartotta meg a labdát, majd legurította Lassoganak, akinek a lövése nem okozott gondot a brémai kapusnak. A 28. percben a magyar játékosnak jutott főszerep. Stieber egy beadásra érkezett, amit kapura is tudott lőni, de végül centikkel mellé ment a próbálkozás. A hazaiak kapusa mozdulni sem tudott. Az első félórában egyik csapat sem erőltette meg magát, inkább a küzdelem dominált.


A 44. percben nagyon közel állt a Werder Bremen a gólszerzéshez. Egy remek beadás után Selke teljesen üresen érkezett, de tizenöt méterről kapásból a kapu fölé bombázott. Ebben sokkal több volt.
Az első félidő nem hozott látványos játékot, de a Hamburg szervezetten, jobban játszott, mint az elmúlt két hetekben, gólt azonban egyik csapatnak sem sikerült szereznie.

A 47. percben ismét Stieber próbálkozott, 20 méterről, laposan lőtt, de Casteels magabiztosan védett. Ismételten leült a találkozó, mivel a pontatlan átadások miatt egyik együttes sem tudott helyzeteket kialakítani. A 61. percben Di Santo előtt maradt ott a labda, aki 17 méterről a kapura lőtt, de Adlert ezzel nem tudta meglepni az argentin. A 70. percben Bruno Labbadia lecserélte Stieber Zoltánt, aki jól játszott a mai mérkőzésen, Nicolai Müller folytatta helyette.
A 81. percben Öztunali próbálkozott egy remek lövéssel, amit Adlernek kellett hatalmas bravúrral hárítania. Közel volt az első Bundesliga-találatához a 19 esztendős játékos. Egy percre rá Junuzovicot rántotta le Valon Behrami a tizenhatoson belül. Wolfgang Stark játékvezető a tizenegyes pontra mutatott, és kiállította a vétkes svájcit. A büntetőt Di Santo értékesítette, akinek ez volt a tizenharmadik találata az idei kiírásban.

Bruno Labbadia vereséggel tért vissza a Hamburghoz, de voltak már pozitív jelek. Ami a tabellát illeti, a kikötővárosiak maradtak az utolsó helyen 25 ponttal, a Werder Bremen pedig a hetedikre lépett előre.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik