Nemzetközi foci

Dárdai mégis november végéig marad?

Berzi Sándor elmondta: az MLSZ hozzájárulása kell ahhoz, hogy szövetségi kapitányunk előbb abbahagyja a munkát.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke volt a Sport TV Mai helyzet című műsorának vendége, ahol az elmúlt napok legfontosabb témájáról, Dárdai Pál szerződéséről is beszélt.

– A szerződés november végéig él. A megállapodásban az van, hogy Dárdai Pál a magyar válogatott szövetségi kapitánya november végéig – mondta Berzi Sándor. – Amikor a szerződést aláírtuk, akkor ő a Hertha U15-ös csapatának volt az edzője. Most, hogy sikeres a felnőtt csapatnál, el tudom képzelni, hogy a Hertha vezetői másképp gondolkoznak, de hogy ebből valami legyen, ahhoz a mi hozzájárulásunk is szükséges.

A görögök elleni mérkőzésre elkelt az összes jegy, ez az alelnök szerint is nagy öröm.

– Ha nagyobb kapacitású stadion állna rendelkezésünkre, még több jegyet lehetett volna értékesíteni. Régi tapasztalat, hogy a közönség megadja a bizalmat, amikor a válogatott versenyben van, és a közönség úgy érzi, hogy a csapat odateszi szívét-lelkét, száz százalékot nyújt azért, hogy eredményes legyen – fogalmazott Berzi Sándor.

Beszélt Csányi Sándor új UEFA-tisztségéről is. Mint mondta, az európai szövetség végrehajtó bizottsága 16 tagú (15 tag és a grémium elnöke), kétévente nyolc mandátum jár le, ezúttal hét tagnak és az elnöknek járt le. Négy korábbi tagot újraválasztottak, és hét új jelentkezőből három került be a bizottságba, közöttük az MLSZ elnöke is.

– Elsősorban azért sikerült ez a választás, mert nagyon jó jelöltje volt a Magyar Labdarúgó Szövetségnek. Csányi Sándor életútját, hátterét, a magyar labdarúgás elmúlt öt évének fejlesztéseit Európa-szerte ismerik, tehát tudták, hogy kicsoda. Ez nagyon megkönnyítette a lobbizásunkat, amelyet közösen az elnök úrral és más segítőkkel végeztünk. Nagyon sok országban jártunk, az volt a tapasztalatunk, hogy nagyon nagy örömmel vették, hogy egyáltalán elszánta magát. Nagyon nehezen szánta egyébként rá magát, a határidő napján hozta meg a döntést, hogy adjuk be a jelölést. Részben időhiány miatt, nyilvánvalóan át kell terveznie a munkáját, a programjait, és hezitálás volt benne abban a tekintetben is, hogy vajon ez egy presztízsbizottság, vagy valóban lehet tevékenykedni. Miután meggyőztük arról, nem csak mi, hanem számosan külföldről is, hogy a végrehajtó bizottság egy aktív testület, amely meghatározza az európai labdarúgás működését, rendszerét, ezek után vállalta, hogy jelölt legyen – idézte fel az alelnök a megválasztás előtti időszakot.

Olvasói sztorik