Nemzetközi foci

Muszlimok között karácsonyozik

Kottán György biztos benne, hogy három magyar játékosa gyorsan beilleszkedik Bangladesben.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Elsőként a Rangadó.hu számolt be róla pénteken, hogy a Gyirmótról távozó Illés Gyula mellett másik két magyar játékos, Demjén Gábor és Csorba Szabolcs is a bangladesi Abahani Limited csapatába igazolt. Kettejük közül a Sopron, a Debrecen, a Videoton, az Újpest, a Nyíregyháza, a Pécs és a Balmazújváros korábbi középpályása, Demjén számít ismertebb játékosnak, Csorba a Debrecen, a Nyíregyháza, a Paks és a Balmazújváros együttesében szerepelt.

Megkeresésünkre a csapat vezetőedzője, a magyar-osztrák kettős állampolgár Kottán György elmondta, hogy ő már december 21-én vasárnap elutazik az ázsiai országba, a három játékos január 3-án repül, a felkészülés pedig 6-án kezdődik. A 68 éves szakemberről érdemes tudni, hogy számára egyáltalán nem lesz újdonság a környezet, hiszen 2000 októbere és 2003 júniusa között a bangladesi válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott, amellyel 2003-ban megnyerték a Dél-Ázsia Kupát. Később a pakisztáni válogatott szakmai munkáját is irányította.

– Mire számít a három magyar játékos beilleszkedésével kapcsolatban, és ők mire számíthatnak?
– Ezt a három srácot jó játékosnak tartom, és nem csak én, hanem néhány kollégát is megkérdeztem, és sok felvételt láttam róluk. Úgy érzem, meg fogják állni a helyüket abban a ligában – kezdte Kottán György. – Nyilván nagy segítség lesz nekik, hogy én vagyok az edző, mert külön is fogok velük foglalkozni, és minél előbb „benevelni” őket az ottani szokásokba, hogy ne saját maguk jöjjenek rá, hanem én beadagolom nekik szépen, hogy mit kell csinálni helyesen, mit nem szabad, mit szabad, hiszen egy muszlim országról van szó. A játéktudásuk megvan ahhoz, hogy nagyon gyorsan alkalmazkodjanak a csapathoz és az ottani szisztémához. Én megbeszéltem velük az edzői felfogásomat, hogy mit várok el tőlük, miután láttam a DVD-ket. Úgy érzem, jó szerepet fognak játszani.

– Az előző idényben ezüstérmes lett az Abahani Limited. Megmaradtak néhányan az akkori keretből?
– Szerintem teljesen új csapatot kell építenem, mert ott másképpen működnek a dolgok, mint nálunk: náluk egy szezon fél évig tart, mert ezalatt lepörgetik az oda-vissza játékot. Szinte minden nap vannak mérkőzések, és egy-egy csapatra minden harmadik-negyedik napon meccs vár. Ez egy kicsit sűrű, de sajnos alkalmazkodni kell az időjáráshoz. Most van a száraz évszak, és azért lesz vége a bajnokságnak júniusban, mert akkor jön a monszun. Szerencsés esetben abban az időszakban is lehet játszani, de előfordul, hogy bokáig ér a víz, és csak vízipólózni lehetne benne. Ha elmegy a monszun, akkor megint kitalálnak valamilyen nemzetközi vagy hazai tornát, és egy másik városba átviszik a tizenhat csapatot.

– Mikor kezdődik a bajnokság?
– Február elején, mert előtte lesz egy nemzetközi tornája a válogatottnak. A krikett az első számú sportág Bangladesben, a labdarúgás a második, de már párhuzamba lehet állítani a kettőt, mert a nézőszám mindkét esetben magas. Régebben, amikor azt a kupát is nyertük, nyolcvanezer néző volt a döntőn. Az a stadion azóta kisebb lett, de a fontosabb mérkőzéseken megtöltik a nézők. Ha járja az országot az ember, akkor látja, hogy a gyerekek mindenütt a krikettlabdát dobálják és szaladnak utána, futballozni viszont kevésen szoktak. Ilyen értelemben népszerűbb a krikett. A színvonalról azt mondanám, hogy az én tíz évvel ezelőtti válogatottam nagyon jól szerepelne a magyar NB I-ben. Sajnos évekkel ezelőtt elkövették azt a hibát, hogy szinte minden csapat öt külföldit szerződtet, és bár csak három játszhat, de fölöslegesnek tartom – ugyanúgy, mint itthon –, mert elveszi a helyet a hazai játékosoktól. Nem volna szabad ezt csinálni. Tömegével visznek Afrikából játékosokat, akik olcsók és jók is.

Olvasói sztorik