Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A magyar válogatott pénteken Finnországot fogadja az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában. Az északiakat jó ismerősöknek mondhatjuk, hiszen az elmúlt húsz évben többször találkozott velük csapatunk. Legutoljára Győrben csaptak össze velük a mieink, barátságos mérkőzésen, ahol bár megszereztük a vezetést, végül mégis vereség lett a vége (1-2). Persze, az igazsághoz hozzátartozik, hogy akkor még Pintér Attila irányította a válogatottat. A Rangadó.hu összehasonlította a két keret értékét a transfermarkt.de oldal adatai szerint.
A finn keret összértéke 35,65 millió euró. Ez a szám a magyarok esetében valamivel kevesebb, 34,35 millió euró. Tehát mondhatjuk, hogy a két együttes nagyjából hasonló erőt képvisel a játékosok becsült értékei szerint. Fontos információ, hogy míg az északiak kerete 23 fős, addig a miénk 25 fős.
Kapusposzton szerencséje van Dárdai Pálnak, hiszen három jó játékos közül választhat. A legértékesebb hálóőrünk az angol másodosztályú Bolton Wanderersben szereplő Bogdán Ádám (2 millió euró), aki most épült fel a sérüléséből, tehát kérdéses, hogy első számú kapusként számol-e vele a szövetségi kapitány. A finnek részéről a dán Bröndby hálóőre, Lukas Hradecky 1,25 millió eurós vételárával a legdrágább.
A védelemből magyar részről Juhász Roland a maga 1,2 milliós piaci értékével messze kiemelkedik. A Videoton középhátvédének rutinjára is nagy szükségünk lesz. Ellenfelünk hátsó alakzatából kiemelkedik az Ajax és a válogatott csapatkapitánya, Niklas Moisander (6,5 millió euró).
A középpályán a finnek viszik a prímet. Legértékesebb játékosuk Roman Eremenko, az orosz CSZKA Moszkva játékosa (13 millió euró). Nálunk Tőzsér Dániel a legértékesebb a maga 1,3 millió eurós vételárával. Persze, nem elhanyagolható, hogy a Watford légiósa jó formának örvend.
Remélhetőleg pénteken is olyan elsöprő magyar siker jellemzi majd a mérkőzést, mint papíron a csatárpozícióban. A mi legértékesebb játékosunk Dzsudzsák Balázs a szintén orosz Dinamo Moszkva játékosa (10 millió euró). Szalai Ádámnak, a német Hoffenheim támadójának – aki a hétvégén gólt is szerzett – piaci értéke 6 millió euró. Ezzel szemben a finneknél a Bröndby labdarúgója, Teemu Pukki éri a legtöbbet a Transfermarkt értékei szerint, 2,5 millió eurót.
Érdekes, hogy a két legértékesebb futballista, Dzsudzsák és Szalai szinte pont a felét éri a magyar keretnek, míg a finneknél a Eremenko, Moisander duó több, mint a csapat felét éri.