Nemzetközi foci

Bogdán a válogatottban térne vissza

Rangadó
Rangadó

2014. 11. 07. 12:29

A kapus szerint mindenképpen szeretnének kijutni a kontinenstornára, ezért szükség van a három pontra Finnország ellen.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Ujjsérülése és műtéte miatt klubcsapata, az angol másodosztályban gyengélkedő Bolton Wanderers színeiben még nem véd, a válogatott szűkített keretében viszont már ott van Bogdán Ádám, aki a nemzeti csapatban éppen a finnek ellen játszott legutóbb, márciusban. A kiváló kapus a DigiSport csütörtök reggeli műsorában elmondta, hogy a sérülése már a múlté, ezért nagyon várja a visszatérést, és örül Dárdai Pál meghívójának.

– Hogy van a kisujja?
– Abszolút jól, rendbe jött, összeforrt a csont, megkaptam a zöld lámpát, teljesen jól működik az ujjam, nagyon elégedett vagyok a rehabilitációval – kezdte Bogdán Ádám.

– Mennyire elégedett a csapattársával, helyettesével a Boltonnál?
– Mindig mondtam, hogy nagyon jó kapusról van szó, aki rengeteg tapasztalattal rendelkezik, rengeteg meccset játszott ebben a ligában, úgyhogy tulajdonképpen nem meglepő, hogy jól véd. Mindig nehéz volt és mindig nehéz lesz visszakerülni sérülés után.

– Mi a véleménye az új menedzserről? Vele elindulhatnak fölfelé?
– Azt gondolom, hogy igen, legalábbis az elmúlt néhány hét történései ezt sejtetik, és az eredmények is úgy alakulnak. Norwich-ban sajnos nem tudtunk nyerni, kikaptunk, de egyébként nagyon jó szériát futunk vele, és elég pozitív a hangulat az öltözőben. Az más kérdés, hogy a körülöttünk lévő csapatok is nyertek az elmúlt időszakban, ezért nem tudtunk elmozdulni a kiesőhelyről, de azt gondolom, ha így tudunk játszani, ahogy kedden, amikor három-nullra vertük a Premier League-ből tavasszal kieső Cardiffot, akkor nem lesz problémánk, és előrébb tudunk kerülni elég gyorsan.

– Miért ilyen bizakodó, mit változtatott az új edző?
– Minden edző más, és mások az elképzelései. Láttuk, hogy az előző edzővel sajnos – főleg a vége felé – nem nagyon ment a szekér, és úgy döntöttek, hogy váltanak. Lehet, hogy ez kellett most nekünk, hogy új elképzelésekkel, frissebb hozzáállással el tudjunk kezdeni nyerni. Nyilván vannak változások a módszereiben, de ebbe most nem szeretnék belemenni, ahhoz kevés az idő, hogy elemezzem a két edzőt.

– Az új edző is önt tartja az első számú kapusnak, ahogyan ez korábban deklarált volt?
– Erről nem nagyon volt még szó. Eddig az volt a szemem előtt, hogy ismét edzésbe álljak, rendben legyen az ujjam. Hogy az ő fejében mi van… Nem igazán beszéltem vele. Beszéltünk, persze, váltottunk egy-két szót, tehát tud rólam, nyilván ismer, de a futball olyan, hogy az egyik ember szerencsétlensége a másiknak a szerencséje lehet. Azért edzek és azért küzdök, hogy ez nem így legyen, és minél hamarabb visszakerüljek a kapuba. Meglátjuk, hogy lesz. Eddig mindig így volt, remélem, ezentúl is így lesz.

– A következő bajnokin akár önnel is kezdődhetne a névsor?
– Elméletileg igen, de több edzésen kell részt vennem, százszázalékos edzéseken, hiszen eléggé intenzívek itt a gyakorlások. Pontosan amiatt, mert ilyen sűrű a versenynaptár a másodosztályban, rengeteg meccset játszottunk az utóbbi időben, ezért a kezdőcsapat keveset edzett. Mivel én nem olyan régen tértem vissza, ezért keveset tudtam velük készülni. De az ujjam miatt kész lennék védeni.

– Ott van a finnek és az oroszok elleni válogatott keretben, tehát a sérülése ellenére számít önre Dárdai Pál szövetségi kapitány. Ez lelkileg is jól esik az embernek?
– Igen, abszolút. Nekem különösen, hiszen sokat jelent a válogatott számomra, ezt mindig elmondom, ezért is külön öröm volt, hogy meghívót kaptam. Reménykedtem, hogy felépülök a sérülésemből, mert korábban még nem volt biztos, hogy pontosan mennyi idő kell ahhoz, hogy meggyógyuljon az ujjam. Eleinte hat-tíz hétről beszéltek, de az volt a célom, hogy a következő válogatott összetartásra már egészséges legyek, így indítottam a rehabilitációt, és nagyon örülök, hogy ez sikerült, és meg is lett az eredménye, hogy megkaptam a behívót. Innentől kezdve adott a lehetőség, hogy bizonyítsam az új szövetségi kapitánynak, hogy mire vagyok képes.

– Az új kapitány a kapusok tekintetében is figyelembe veszi, hogy milyen az ellenfél, milyenek a körülmények. Tehát nem az van, hogy kiválasztott magának egy kapust, és ő véd. Mekkora esélyt ad annak, hogy megint védhet a finnek ellen?
– Nyilván nagyobb az esélyem rá így, mintha nem kaptam volna meghívót, tehát az első lépést megtettem. Bízom benne, hogy tudok úgy edzeni a jövő héten, hogy kivívjam a bizalmat és még nagyobb esélyt adjak magamnak arra, hogy védhessek a finnek ellen, de ez abszolút nem rajtam múlik. Az rajtam múlik, hogy teljesítek a héten, ezt tudom kontrollálni, a többit a szövetségi kapitány fogja eldönteni. Meccseken nem védtem körülbelül két hónapja, ez nyilván nem jó dolog, de ott leszek, és azon leszek, hogy jó benyomást tegyek.

– A finnek elleni győzelem kötelező?
– Ha ki szeretnénk jutni az Európa-bajnokságra, márpedig ki szeretnénk jutni, akkor hazai pályán a finnek ellen meg kell szereznünk a három pontot. Tudjuk, hogy a két csapat nagyjából azonos erőt képvisel, bár szeretnénk azt gondolni, hogy mi jobbak vagyunk. Azt gondolom, minden esélyünk megvan, hogy megszerezzük a három pontot.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

After the game, Rafinha (FCB), Sebastian Rudy, Niklas Suele (FCB) and Robert Lewandowski (FCB) leave the field. GES / Football / Champions League semi-finals: FC Bayern Munich - Real Madrid, 25.04.2018 - Football / Soccer Champions League Semifinal: FC Bavaria Munich vs. Real Madrid, April 25 Day, 2018 - | usage worldwide
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.