Nemzetközi foci

A holland foci sikerének titka

A világhírű holland piramis segítségével a fiatalok megkapják a lehetőséget, hogy bemutatkozzanak az első osztályban.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Rengeteg gyerek focizik eredménykényszer nélkül, piramisrendszerben juthatnak el a nagycsapatokhoz, a klubok játékos-megfigyelői pedig ott vannak mindenütt. A fiatalok megkapják a lehetőséget, hogy bemutatkozzanak az első osztályban, majd eljussanak a topcsapatokig. Többek között ezek a holland foci sikerének titkai, tudtuk meg a Sport TV Grund felsőfokon című műsorának első adásából.

Hollandiában 16 millió lakosra 1,4 millió igazolt labdarúgó jut (7-szer annyi, mint Magyarországon), talán ez is kell a világbajnoki bronzéremhez. Az utánpótlásképzés rendszere leginkább egy piramissal szemléltethető. Alul vannak az utánpótlás-nevelő kiscsapatok százai, egyel feljebb az első osztályú klubok, felettük a 3 hazai topcsapat (Ajax, PSV, Feyenoord), ahonnan el lehet jutni a nemzetközi sztárklubokig. „A kicsik 10 éves koruktól országszerte jó színvonalú, jól szervezett képzésben vehetnek részt. A pályán jelentős versenyhelyzet van, ami még jobbá teszi őket. Ebben rejlik a holland foci igazi ereje” – foglalta össze röviden a lényeget a 3-szoros aranylabdás Marco van Basten.

Molnár Mátyás éppen ezért németalföldi útja során ellátogatott egy Eindhoven melletti kiscsapathoz, a VV Geldrophoz, ahol 600 fiatal focizik. Tagdíjakból tartják fenn magukat, a kormánytól és a várostól is kapnak támogatást, a pálya például a városé. Itt a gyerekek arról álmodnak, hogy egy nagycsapat felfigyel rájuk. Ebben van ráció, mivel a „kicsik” nem kapaszkodnak két kézzel a tehetségekhez, hiszen később a nevelőegyesületek is részesülnek a profik vételárából. A megfigyelők sem tétlenkednek, a PSV például 50-60 ezer fiatalt néz meg évente. A klub 8-12 éves kor között a régióban, 12-15 év között Hollandiában és Belgiumban, 15 év felett az EU egész területén keresgél, 18 év felett a világ minden tájáról hívja a fiatalokat – ismertette a Romáriót és Ronaldót is felfedező Rini de Groot. A magyar Nagy Sándor egyike a PSV hivatalos megfigyelőinek. Ő elárulta, mire 16 éves lesz egy játékos, 236 féle dolgot tudnak róla, antropometriai és személyiségi adatok egyaránt. „Azt ők sem tudják megmondani, hogy kiből lesz profi labdarúgó, de azt igen, hogy kiből nem” – érzékelteti a lényeget a fiatal szakember.

Az akadémiai képzésben az Ajax és a PSV is élen jár, mindkét sztárcsapatnál az az elv, hogy a kezdetekben nincs eredménykényszer a játékosokon, odafigyelnek a családi háttérre, sőt, még arra is, hogy a labdarúgók az iskolában is megállják a helyüket. Wim Jonk, az Ajax akadémia technikai igazgatója elmondta, az intézményben 3 csoportot különböztetnek meg, a 12 év alattiakat, a 12-16 és a 16-19 éves korosztályt. Az akadémisták egyéni edzésterveket kapnak, mindent tud róluk a klub, ami azt az egyedülálló lehetőséget biztosítja a tehetségeknek, hogy 18-20 évesen akár már a BL-ben is pályára léphetnek. A PSV-nél különböző háttérrel rendelkező edzőket foglalkoztatnak, van közöttük testnevelőtanár és korábbi profi is. Az U-csapatokkal foglalkozik például a 98-szoros finn válogatott Jonas Kolkka is. „A 15 éves korosztály az első, amelyik már sok technikát tanul” – tudtuk meg tőle.
„Hollandia export országnak számít a labdarúgás területén. Mi kis ország vagyunk, de nagyon büszkék vagyunk arra, hogy minden évben igazolnak komoly külföldi csapatokhoz holland játékosok. Ez mutatja a holland foci színvonalát” – zárta a Grund felsőfokon első adását Erwin Koeman, korábbi magyar szövetségi kapitány.

Forrás: Sport TV

Olvasói sztorik