Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Távozik az angol élvonalbeli Aston Villa utánpótlásából Stieber András. A fiatal középpályásnak hamarosan lejár a szerződése, amit a klub nem fog meghosszabbítani. A 22 éves futballista hazaköltözött Magyarországra, de továbbra is nyitott a légiós-életre, és várja az ajánlatokat.
A Rangadó.hu megkeresésére elmondta: nem zárja ki, hogy az NB I-ben futballozzon, de legszívesebben követné testvérét, Stieber Zoltánt Németországba.
– Június végén lejár a szerződésem az Aston Villánál, amit a klub nem hosszabbított meg – erősítette meg a néhány nappal ezelőtti híreket Stieber András. – Eddig a tartalékcsapatban voltam, de a felnőtt gárdához nem tudtam odakerülni. Hét évet töltöttem Angliában, volt két komoly sérülésem, de hála istennek azokat már magam mögött tudhatom. Nagyon sokat tanultam külföldön. Fizikálisan és mentálisan is sokat fejlődtem, most ezt szeretném kamatoztatni.
A 22 éves játékos július elsejétől szabadon igazolható, de konkrétum még nincs a jövőjével kapcsolatban.
– Meghallgatok minden ajánlatot, és majd nyár közepén eldöntöm, merre tovább. A felkészülést már az új csapatommal szeretném megkezdeni – folytatta Stieber András, aki hozzátette, hogy hét angliai év után szeretné kipróbálni magát egy másik országban is. – Most úgy érzem, hogy szeretnék országot váltani. A szezon befejeztével hazaköltöztem Magyarországra.
Ha már Stieber András hazaköltözött Magyarországra, akkor adja magát a kérdés, hogy futballozna-e az NB I-ben?
– Minden ajánlatot meghallgatok. Nem zárkózom el semmilyen lehetőségtől. Persze, ha rajtam múlna, akkor követném a testvéremet Németországba. Fontos, hogy jó döntést hozzak, mert nem szeretnék túl nagyot lépni. Az Aston Villa is egy nagy klub volt, ezért nem tudtam odakerülni a felnőtt csapathoz.
Stieber András bátyja hétfőn írt alá hároméves szerződést a Bundesligában szereplő Hamburghoz.
– Nagyon boldog és büszke vagyok arra, amit Zoli ilyen fiatalon elért. Nagy dolog, hogy ilyen neves csapathoz szerződött, ezt a teljesítményével harcolta ki. Büszke rá az egész család – mondta végül Stieber András.