Nemzetközi foci

Hosszabbított az MU csodagyereke

Rangadó
Rangadó

2013. 10. 19. 14:17

Vége a találgatásoknak. Adnan Januzaj, a Manchester United 18 esztendős tehetsége marad a Vörös Ördögöknél, miután aláírta új, 2018-ig szóló szerződését.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!Vége a találgatásoknak. Adnan Januzaj, a Manchester United 18 esztendős tehetsége marad a Vörös Ördögöknél, miután aláírta új, 2018-ig szóló szerződését.

Az ifjú középpályás kontraktusa jövő nyáron járt volna le, s már több klub is érdeklődött iránta.

Januzaj a szuperkupa-döntőn lépett pályára először a United felnőtt csapatának mezében, a Sunderland elleni bajnokit pedig az ő duplájával nyerte meg a csapat 2-1-re.

„Nagyszerű érzés, hogy meghosszabbítottam a szerződésem a Manchester Uniteddel. Úgy érzem, ez a megfelelő klub a számomra. Fantasztikusan indult ez a szezon, elutazhattam a csapattal a nyári edzőtáborba, pályára léphettem a Wembley-ben megnyert szuperkupa-döntőn, a Sunderland ellen pedig kezdőként kaptam lehetőséget. Olyan ez, mint egy álom” – mondta a belga játékos.

David Moyes, a Vörös Ördögök menedzsere is örül, hogy lezárult Januzaj jövőjének kérdése.

„Örülök, hogy Adnan hosszú távra elkötelezte magát a Unitedhez. Kiemelkedő tehetség, mély benyomásokat tett rám, amióta a klubhoz kerültem.”

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Finland's midfielder Roman Eremenko (L) vies with Hungary's Vilmos Vanczak (R) during the International friendly football match Hungary vs Finland, Gyor, Hungary on March 5, 2014.  AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK / AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.