NB II

Tucatnyi játékos debütált az NB II-ben – megyei bajnokság és UP-mérkőzések után

Az új MLSZ-szabály beválthatja a hozzá fűzött reményeket: az első fordulóban tucatnyi fiatal tehetség jutott szóhoz a másodosztályban - többen közülük vasárnap debütáltak az NB II-ben.

Húsz csapat részvételével hétvégén elrajtolt az NB II-es bajnokság 2016/17-es szezonja. Az új idényben az MLSZ új szabályt írt elő, melynek értelmében minden csapatnál kötelezően legalább kettő, 1996. január 1-je után született játékosnak pályára kell lépnie.

Összeállításunkban utánajártunk, kik azok a játékosok, akik ennek az előírásnak (is) eleget téve szerepeltek. Többen közülük vasárnap debütáltak a másodosztályban: akadnak olyanok is, akik korábban csak utánpótlás-mérkőzésen vagy megyei bajnokságokban jutottak szóhoz.

Budaörs–Kisvárda 0-2

A játéknap vasárnap a Budaörs–Kisvárda találkozóval kezdődött. A csákvári találkozón a „hazaiak” kapuját az 1996-os születésű Ordasi Gergő védte, de a fiatal szabálynak eleget tett a kezdőként pályára lépő Horváth Patrik (1997) is. Ordasi nyáron a REAC-tól érkezett Budaörsre, az elmúlt szezonban 26 alkalommal védett az NB III-ban. Horváth Patrik nyáron a Vasastól érkezett kölcsönbe, az angyalföldieknél csak utánpótlás-mérkőzései voltak. A csereként pályára lépő Pethő Bence szintén nyáron igazolt Budaörsre, a szerződéskötést megelőzően a megyei első osztályú Kapuvár színeiben rúgta a bőrt.

A túloldalon szintén egy fiatal, Ivancsics Alex védte a kaput, a 20 éves hálóőr az elmúlt fél szezont már Kisvárdán töltötte, az NB II-ben 15 mérkőzésen lépett pályára kezdőként. Talabér Attila (1996) nyáron az MTK-tól érkezett kölcsönbe, neki már NB I-es rutinja is van, míg a csereként pályára lépő Tihanyi Olivér az elmúlt szezont az SVSE-nél töltötte, az NB II-ben 20 fellépéssel rendelkezik korábbról.

Budaörs: Ordasi Gergő (1996), Horváth Patrik (1997), Pethő Bence (1998, csere)
Kisvárda: Ivancsics Alex (1996), Talabér Attila (1996), Tihanyi Olivér (1996, csere)

Dorog–Cigánd 2-1

A Dorog kezdőjében szerepet kapó 1997-es születésű Hartyán Dániel korábban csupán az NB III-as bajnokságban jutott szóhoz – egy alkalommal csereként, egyszer pedig kezdőként. A Sopronból igazolt Grabant Bence rutinos NB II-es játékosnak mondható a fiatalok körében, hiszen az elmúlt szezonban 23 alkalommal lépett pályára a másodosztályban.

A cigándiaknál a 19 éves kapus, Egyed Balázs, illetve Csicsvári Milán (1996) is Diósgyőrből igazolt nyáron Cigándra, korábban mindketten csak az NB III-ban szerepeltek kezdőként.

Dorog: Hartyán Dániel (1997), Grabant Bence, 1996;
Cigánd: Egyed Balázs (1996), Csicsvári Milán, 1996;

Cegléd–Békéscsaba 3-0

A ceglédieknél Peres Csaba (1996) és Valkoszvki Péter (1996) kezdőként, míg Babolek Zoltán csereként lépett pályára a győztes mérkőzésen. Mindhárom fiatal esetében elmondhatjuk, hogy korábban az NB III-as bajnokság volt a legmagasabb sorozat, ahol pályára léptek. A csabai kezdőben a fiatalságot Szélpál Norbert és Szalai Dániel képviselte. Mindkét játékos az előző szezonban már a Békéscsaba alkalmazásában állt, ahol az NB I-es tűzkeresztségen is áteshettek.

Cegléd: Peres Csaba (1996), Valkovszki Péter (1996), Babolek Zoltán (1996, csere)
Békéscsaba: Szélpál Norbert (1996), Szalai Dániel (1996)

Nyíregyháza–Csákvár 0-0

Nyíregyházi színekben hárman is átestek vasárnap az NB II-es debütáláson, hiszen Pálinkás Gergő, Vámos Márk és Kártik Bence sem szerepelt korábban még a másodosztályban, felnőtt rutint az NB III-ban szerezhettek. A csákvári színekben három, Felcsútról kölcsönvett fiatal jutott szóhoz a gól nélküli döntetlennel záruló találkozón. Pintér Bence neve mellett néhány NB I-es mérkőzés már szerepel, míg Mészáros Dávid és Damásdi Alex egy-egy alkalommal volt csere a legmagasabb honi osztályban. Komolyabb rutint azonban jobbára az NB III-as mezőnyben szerezhettek.

Nyíregyháza: Pálinkás Gergő (1996), Vámos Márk (1996), Kártik Bálint (1997, csere)
Csákvár: Pintér Bence (1996), Mészáros Dávid (1996), Damásdi Alex (1997, csere)

Soroksár–Puskás 3-3

A Soroksárnál a Ferencvárostól kölcsönvett két fiatal, Valencsik Dávid és Csilus Ádám felelt meg a fiatal-szabálynak – korábban mindketten szerepeltek már a másodosztályban. A túloldalon Spandler Csaba, Óvári Zsolt és Makrai Gábor (csereként) képviselte a fiatalságot – Óvári először léphetett pályára az NB II-ben. Spandler a mérkőzést piros lappal zárta.

Soroksár: Valencsik Dávid (1996), Csilus Ádám (1996)
PAFC: Spandler Csaba (1996), Óvári Zsolt (1997), Makrai Gábor (1996, csere)

Szeged–SZEOL 1-0

A szegedi derbin a Szeged 2011 színeiben kezdőként pályára lépő Zabari Dávid, Zádori Krisztián duó rendelkezett már korábbról némi NB II-es rutinnal, de az 1999-es (!) születésű Balogh Gusztáv vasárnapig csak utánpótlás-mérkőzéseken lépett pályára – most csereként beállva bő negyven percet kapott a bizonyításra. A túloldalon – fiatal szemszögből – Ikonomou Konstantinos (1996), Lévai Norbert (1996), és Lászik Milán (1996, csereként) lépett pályára – korábbról csak Lévainak volt NB II-es rutinja.

Szeged 2011: Zabari Dávid (1996); Zádori Krisztián (1997), Balogh Gusztáv (1999, csere)
SZEOL: Ikonomou Konstantinos (1996), Lévai Norbert (1996), Lászik Milán (1996, csere)

MTE 1904 – ZTE 2-1

Az újonc Mosonmagyaróvár bravúros győzelmet aratott a ZTE felett, a kezdőben a nyáron Csákvárról igazolt Bartos Julián és a Győrből érkező Németh Márk jutott szóhoz, míg helyükre a második felvonásban csereként érkezett Darázs Péter és a szintén ETO-ból igazolt Mayer Milán. Darázs és Németh NB III-as, Bartos NB II-es, míg Mayer már NB I-es rutinnal is rendelkezik.

A túloldalon Végh Gábor az utánpótlás-bajnokságok után először volt kezdő NB-s felnőtt mérkőzésen, míg Bedi és Ekker már szerepelt NB II-es találkozón.

MTE: Bartos Julián (1996), Németh Márk (1996), Darázs Péter (1996, csere), Mayer Milán (1996, csere)
ZTE: Végh Gábor (1998), Bedi Bence (1996), Ekker Milán (1998, csere)

Szolnok–Kozármisleny 1-0

A Szolnok színeiben szerephez jutó Magyar Bence, Tóth Péter, Török Milán trió korábban jobbára az NB III-as bajnokságban villoghatott, így az új szabály az ő fejlődésüket is segítheti. A Kozármislenynél Pajor Imre korábban pár mérkőzést játszott az NB II-ben, de Sinanovic Sinan vasárnap debütált.

Szolnok: Magyar Bence (1996), Tóth Péter (1996), Török Milán (1996, csere)
Kozármisleny: Pajor Imre (1996), Sinanovic Sinan (1997)

Siófok–Vác 1-0

A Siófok színeiben a kezdőként pályára lépő Tamaskó Áron, illetve a csereként bizonyítási lehetőséget kapó Nagy Richárd szerepelt már az NB II-ben. Az 1998-as születésű Kovács Dávid Szilveszter nyáron a Vasastól érkezett Siófokra, ám az angyalföldieknél csak az utánpótlás-csapatoknál edződhetett. Goran Kopunovics mester a Vác ellen egyből kezdőként számolt vele, a győztes bajnokit végigjátszotta. A túloldalon kezdőként Földi Máté és Mátyás Zsolt, illetve csereként beszállva Niedermüller Ákos képviselte a fiatalságot. Földi és Niedermüller tavaly még az U19-es váci együttesben szerepelt, vasárnap pedig debütáltak az NB II-ben.

Siófok: Tamaskó Ádám (1997), Kovács Dávid Szilveszter (1998), Nagy Richárd (1997, csere)
Vác: Földi Máté (1998), Mátyás Zsolt (1996), Niedermüller Ákos (1997, csere)

Balmazújváros–SVSE 1-0

A Balmazújváros sikerrel tartotta otthon a három pontot vasárnap, az SVSE elleni győztes bajnokin a kezdőben Rus Adrián és Varga Kevin is szerepet kapott. Ugyanakkor csak a csereként pályára lépő, a nyáron Nyíregyházáról igazolt Kapacina Kevin mondhatta el magáról, hogy vasárnap első ízben lépett pályára a másodosztályban. A túloldalon a Sopron kapuját az a Garda Géza védte, aki nyáron Szombathelyről tette át székhelyét a hűség városába, ám korábban csak utánpótlás-mérkőzései voltak. A kezdőcsapat tagja volt a szintén Haladástól kölcsönbe érkező Soós Bence is. A 19 éves játékos karrierjében – kapustársához hasonlóan – korábban az U19-es bajnokságban volt a legmagasabb osztály, ahol pályára léphetett.

Balmazújváros: Rus Adrián (1996), Varga Kevin (1996), Kapacina Kevin (1996, csere)
SVSE: Garda Géza (1997), Soós Bence (1997)
Olvasói sztorik