NB II

Városi segítség a Nyíregyházának

A szurkolók mellett az önkormányzat is a csapat mellett állt.

Kapcsolódó cikkek

Ülésezett Nyíregyháza megyei jogú város közgyűlése. Ahogy beszámoltunk róla, a napirendi pontok között a Nyíregyháza Spartacus szponzorációs szerződése is szerepelt. A város vezetői közül többen megjegyezték, hogy az NB I-ből történő kizárás után példátlan összefogás alakult ki.

A klub tulajdonosa jelezte, hogy a jövőben is a csapat mögött áll, és az elmúlt meccsek bizonyították, hogy a szurkolók is kitartanak a Szpari mellett. Az önkormányzat úgy döntött, hogy harmincmillió forintról szóló szponzori szerződést köt a csapattal, az összeget pedig tíz egyenlő részben, havonta kapja majd meg a klub.

Az önkormányzat ebben a szezonban is célhoz köti a szponzori támogatást: az elvárás, hogy a csapat a lehető legrövidebb időn belül jusson vissza az első osztályba. Amennyiben megnyeri az NB III-at, további 35 millió forintot kap. Brekk János szakmai igazgató megköszönte az önkormányzati segítséget, és bízik abban, hogy a következő szezont már egy osztállyal feljebb kezdheti a klub.

Rendben vannak a papírok

Sikerült elintézni a szükséges papírokat, így Csorba Szabolcs hivatalosan is a Nyíregyháza Spartacus játékosa lett. A támadóval fél plusz egy éves szerződést kötött a klub. A csatár játékengedélye rendben van, így Mátyus János vezetőedző dönt arról, hogy szombaton pályára küldi-e Tiszaújvárosban – írja a klub honlapja.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik