NB II

„A Spartacus érdemes a támogatásra”

Politikai konszenzust teremtett Nyíregyházán az élvonalból kizárt labdarúgók helyzete.

Kapcsolódó cikkek

Több érdekes napirendi pont vár csütörtökön a nyíregyházi közgyűlés tagjaira, akik a többi között az élvonalból licenchiány miatt kizárt Spartacus labdarúgóinak támogatásáról is dönteni fognak. A nyíregyházi közgyűlés frakcióvezetőit a Szabolcs Online szólaltatta meg egy nappal az ülése előtt.

Nagy László (MSZP)

– Az új szerződés teljesen egyértelmű elvárásként fogalmazza meg az NB III-as bajnokság megnyerését. Ez senki számára nem lehet kérdés, ezzel az élvonalba visszakerülés első, legkönnyebb lépését kell megtenni. Szégyen lenne, ha ebben a mezőnyben a regionális bajnokságot nem tudná megnyerni ez a csapat. A prémium támogatáshoz ennek megfelelően juthat hozzá a tulajdonos. A szurkolók az elmúlt két bajnoki és egy kupamérkőzésen bizonyították, hogy kitartanak a csapat mellett. A labda immár a játékosoknál van.

Dr. Adorján Gusztáv (Fidesz)

– A Szpari kizárása az első osztályból új helyzetet teremtett. A tulajdonos kiállása és a szurkolók kitartása a csapat mellett a város számára azt üzeni, a Spartacus érdemes a támogatásra. De továbbra is azt tartjuk szem előtt, hogy az önkormányzati támogatás teljesítményhez kapcsolódjon, azt ellenőrzött, átlátható módon használják fel. A kitűzött cél az NB II-be jutást jelenti, csakis ebben az esetben jár a támogatás nagyobb, 35 milliós része. Bízom benne, hogy a biztató szezonkezdet után a csapat sikeresen veszi az akadályokat, és jövőre a másodosztályban, azt követően pedig újra az NB I-ben szerepelhet.

Béres Csaba (Jobbik)

– A Nyíregyháza Spartacusszal kötött támogatási szerződésben foglaltakkal egyetértünk. Ettől a szponzori támogatástól azt reméljük, hogy a csapatot a lehető legrövidebb időn belül ismét az első osztályban láthatjuk majd játszani. Az MLSZ elhibázott döntése miatt a Szpari nehéz időkön ment és megy keresztül, aminek orvoslásában a városnak kötelessége a lehetőségéhez mérten segíteni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik