NB II

A Csákvár volt a „fiatal-király”

Idegenben nyertek, ráadásul az MLSZ új irányelveinek is megfeleltek.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Köztudott, hogy az MLSZ új támogatási formát dolgozott ki a másodosztályú csapatok számára erre az idényre. Az a klub, amely vállalja, hogy kezdőként három, húsz évnél fiatalabb játékost szerepeltet, a pályán eltöltött percek alapján pluszpénzhez jut.

Már a szezon rajtja előtt tudni lehetett, hogy lesznek olyan klubok – elsősorban a feljutásra pályázók –, amelyek nem élnek a kínálkozó lehetőséggel, és nem életkor alapján állítják össze a kezdőcsapatukat. Ugyanakkor az is biztos volt, hogy a kisebb költségvetésű együtteseknél minden forintra szükség van, így kénytelenek kompromisszumot kötni a „fiatal-szabály” és a három pont megszerzése között.

Szombaton lejátszották az első fordulót, és az Aqvital FC Csákvár honlapja megvizsgálta, melyik csapat mennyire élt a lehetőséggel.

Öt csapat gyűjtötte be a három pontot szombaton (három meccs döntetlennel végződött). Közülük a Csákvár és a Siófok nyert úgy, hogy három fiatalt is szerepeltetett. A Csákvárban a Fényes, Oldal, Bartos trió 240 percet, a balatoniaknál a Rusvai, Szivacski, Nagy Richárd hármas 234 percet töltött a pályán. A Szolnok, az Ajka és a Mezőkövesd úgy győzött, hogy egyetlen húsz év alatti játékosa sem kezdett a meccsen. Összesen egyébként kilenc klub élt a „fiatal-szabály” adta lehetőséggel, hét viszont ebben a fordulóban nem jutott pluszpénzhez az MLSZ jóvoltából.

Csapatok, eredmények, fiatal-percek:

Aqvital FC Csákvár 3 pont, 3 fiatal/240 perc

Siófok 3 pont, 3 fiatal/234 perc

Szolnok 3 pont, 0 fiatal

Ajka 3 pont, 0 fiatal

Mezőkövesd 3 pont, 0 fiatal

Szigetszentmiklós 1 pont, 3 fiatal/222 perc

Balmazújváros 1 pont, 3 fiatal/199 perc

Zalaegerszeg 1 pont, 2 fiatal/179 perc

Budaörs 1 pont, 2 fiatal/146 perc

Gyirmót 1 pont, 1 fiatal/90 perc

Szeged 1 pont, 1 fiatal/80 perc

Sopron 0 pont, 3 fiatal/215 perc

Soroksár 0 pont, 3 fiatal/211 perc

Vác 0 pont, 3 fiatal/210 perc

Dunaújváros 0 pont, 3 fiatal/202 perc

Kisvárda 0 pont, 3 fiatal/191 perc

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik