NB II

Gyirmóton véd Sebők Zsolt

Négy év után hazatért Ciprusról a kapus, aki szülővárosa NB II-es csapatát választotta.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Csütörtökön a Gyirmót FC vezetői megállapodtak Sebők Zsolttal; a Ciprusról hazatérő kapus két éves szerződést kötött a másodosztályú klubbal. A győri születésű nevelésű játékos az ETO-n kívül hét évig védett a Videotonban, majd négy éven keresztül a ciprusi Páfosz FC csapatában.

– Sebők Zsolt személyében rutinos, tapasztalt, külföldet is megjárt, valamint sok csatát megvívott kapust sikerült igazolnunk. Minden feljutásért küzdő csapat számára fontos, hogy a kapujában olyan játékos álljon, aki rutinjával a feljutásért vívott harcban is segíteni tudja a csapatot. Külön pozitívum az esetében, hogy győri illetőségű és nevelésű kapus kerül hozzánk – nyilatkozta a klub honlapján Szentes Lázár szakmai igazgató.

– Nagy örömmel költöztem haza, és remélem, segíteni tudok a csapatnak a feljutásért vívott harcban. Bízom benne, hogy a tulajdonosoknak olyan csapatot sikerül összehozniuk, amelynek sikerül feljutnia az első osztályba. A tulajdonosokkal sikerült gyorsan megállapodnom, hiszen győri kötődésű vagyok, és négy év külföldi szerepés után szerettem volna hazatérni. Gyirmóton hosszú távra tervezek, első sorban az NB I-ben – szögezte le Sebők Zsolt.

Olvasói sztorik