NB II

Épülhet a főlelátó Mezőkövesden

Lezárult a közbeszerzési eljárás, így májusban elindul a stadionfejlesztés befejező üteme.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében a mezőkövesdi stadion jelentős állami támogatáshoz jutott. A lelátó megépítésére a 2014-es költségvetésből 220 millió, míg a 2015-ösből 180 millió forint költségvetési támogatást kapott a klub, így összesen 400 millió forint áll rendelkezésre.

Tállai András, a Mezőkövesd Zsóry FC elnöke elmondta, hogy ez az összeg nagy valószínűséggel nem fedezi a létesítmény befejezését, éppen ezért igyekeznek további forrásokat szerezni. A közbeszerzési eljárás befejeződött, így még ebben a hónapban megkezdődhet az építkezés utolsó üteme.

– Olyan stadiont szeretnénk építeni, amely országosan is megállja a helyét. Az a célunk, hogy az UEFA-előírásoknak is megfeleljen a létesítmény, tehát nemzetközi mérkőzéseket is lehessen rendezni – idézi a klubelnököt az mse-zsory.hu. – Elkészül a főlelátó, így azok a szurkolók is visszatérhetnek ide, akik korábban ezen az oldalon nézték az összecsapásokat. Bízom abban, hogy sokszor lesznek telt házas mérkőzések az ötezer néző befogadására alkalmas stadionban.

Tállai hozzátette: a Széchenyi utcán felszabaduló terület a szurkolók közösségi tere lesz, a tervek szerint legalább egy vendéglátóegységet is kialakítanak, de az elképzelések szerint egy ajándéküzlet is helyet kap az épületben.

A teljesen fedett főlelátó nézőtere 12 soros lesz, és 1500 néző befogadására alkalmas, de az új részt és a régit összekötő kanyarokban is 220 szurkoló foglalhat helyet. A tribün alatt egyebek között játékos-, és játékvezetői öltözőket, továbbá VIP-helyiségeket alakítanak ki, így egy igazi, a XXI. század követelményeinek megfelelő stadion létesül. Ezen kívül 1200 négyzetméteres parkoló áll majd a mérkőzésre kilátogatók, illetve a csapatok rendelkezésére.

– Májusban kezdődnek a munkálatok és négy hónap alatt készül el a létesítmény. Nagyon bízom abban, hogy a kivitelező a lehető legrövidebb idő alatt végez, s a kövesdi létesítmény az ország első öt arénája között lesz, amely a Stadionfejlesztési Program keretében elkészül. Tudom, hogy sok támogatója és kritizálója is van a létesítménynek, de higgyék el, hogy Mezőkövesd ékessége lesz, s nagyon büszkék lesznek rá, amikor a gyerekeik és az unokáik játszanak itt. A létesítmény kívülről is impozáns lesz. Azt gondolom, azoknak is nagyon fog tetszeni, akik elhaladnak mellette és büszkék lesznek arra, hogy Mezőkövesden épült – hangsúlyozta a klub honlapján Tállai András.

Olvasói sztorik