nb2
NB II

NB II: nehezen, de nyert a Vasas

A másodosztály 24. fordulójának szombati játéknapján a Gyirmót is győzött, a Békéscsaba viszont ismét pontokat hullajtott.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Gyirmót–Soroksár

A tabella második helyére előrelépő gyirmótiak meccsén csak egy gól született: a 82. percben Beliczky beadását a középen érkező Bobál Gergely fejelte a keresztléc alá (1-0). Az első félidőben komoly mezőnyfölényben játszottak a házigazdák, azonban ez meddőnek bizonyult, mert gólt nem sikerült szerezniük, ugyanis a soroksáriak hatástalanították a beadásokat. A második félidőben még nagyobb nyomást helyezett ellenfelére a győri együttes, de sokáig nem sikerült áttörnie a defenzíven felálló dél-pestiek védőfalát. De ahogy várható volt, nem bírta végig a nyomást a fővárosi együttes, és teljesen megérdemelt sikert ért el a Gyirmót – írja a klub honlapja.

Mezőkövesd–Cegléd

A Mezőkövesd a várakozásnak megfelelően könnyed győzelmet aratott a kiesés ellen küzdő Cegléd ellen. A 21. percben Tóth Zoltán egy védés után kimozdult a kapujából, a kipattanót pedig Takács Péter 15 méterről emelte az üres hálóba (1-0). A 63. percben Bajzát Péter remek labdát kapott, a félpályától végigvitte, majd 18 méterről a kapuba lőtt (2-0). A 75. percben Bajzát labdáját Takács Péter néhány méterről fejelte a vendégek kapujába (3-0). A 82. percben Balog Szabolcs szépített a ceglédieknek, de a kilencvenedik percben egy nagy kavarodást kihasználva Medgyes Zoltán lőtt a kapu jobb alsó sarkába (4-1).

Kaposvár–Békéscsaba

A Kaposvár számára a kiesés elkerülése, a Békéscsabának viszont a feljutás a tét, ezért érthető, hogy mindkét együttes motiváltan lépett pályára a somogyi megyeszékhelyen. A 15. percben Borbély Bálint szabadrúgása gyengének tűnt, de Bozsó kapus rossz helyen állt, későn indult el, így a labda a hálóba jutott (0-1). A 35. percben Faggyas beadása után Lakatos Gergő közelről a kapuba fejelt (1-1). A második félidőben nem született gól, úgyhogy a csabaiak nagy meglepetésre a kiesőhelyen álló Rákóczi ellen is pontokat vesztettek.

Ajka–Szolnok

A bennmaradásért küzdő Ajka a feljutásért zajló harcból már kiszállt Szolnokot fogadta a másodosztály 24. fordulójának első szombati meccsén. A találkozó elején a vendégek jutottak előnyhöz: egy szöglet után Papucsek Barna fejelt hét méterről a hálóba, Jánosa Tibor beleért a labdába, de védeni nem tudott. A 16. percben Zámbó szabadrúgását a hosszú oldalról Asztalos Dávid fejelte Pokorni fölött a hálóba (1-1). A szünet után Csordás Simon indította Majoir Norbertet, aki Pokorni mellett a kapuba emelte a labdát (2-1). A 64. percben Zámbó Bence tekerte a kapu felé a labdát, amibe senki nem ért bele, ami így a hálóban kötött ki (3-1).

Vasas – Szeged-Grosics

A Vasas végigtámadta az első félidőt a Szeged-Grosics ellen, de csak a szünet előtt tudott gólt szerezni: a szöglet után kivágott labdát visszatették a hazaiak, ide-oda pattogott a szegedi tizenegyespontnál, végül Debreceni András eszmélt a leggyorsabban, és a kapu jobb oldalába lőtt (1-0). A játék képe a fordulás után némileg megváltozott, mert a vendégeknek is akadtak momentumaik, a 76. percben pedig egyenlítettek: Kéri labdájával Szabó Péter tett néhány lépést, majd mintegy 13 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (1-1). A 82. percben Czvitkovics szabadrúgását Szántai nagy bravúrral kiütötte, de ott termett Ferenczi István, és közvetlen közelről a kapuba gurított (2-1). Négy perccel később Mészáros Márk a keresztlécet találta el, de újabb gól már nem született.

Gyűjtőcikkünk az onlajnok.com tudósításai alapján készült.

NB II, 24. forduló

Gyirmót FC – Soroksár SC 1-0 (0-0)

Gyirmót, 500 néző. Játékvezető: Berger

Gyirmót: Somogyi – Nagy S., Balog Z., Lázár P., Kiss M. (Magasföldi, 50.) – Madarász, Gyurján B. (Oross, 71.), Fejes J., Papp K. – Beliczky, Bobál G. (Bohner, 90.). Edző: Sisa Tibor

Soroksár: Holczer – Pandur, Farkas A., Gohér, Lannert – Simita (Péter A., 59.), Vass Zs. (Gyurácz, 73.), Sándor I., Huszák – Pál A., Lovrencsics B. (Hodgyai, 73.). Edző: Lisztes Krisztián

Gólszerző: Bobál G. (82.)


Mezőkövesd-Zsóry – Ceglédi VSE 4-1 (1-0)

Mezőkövesd, 800 néző. Játékvezető: Kovács J. Z.

Mezőkövesd: Kunsági – Sváb, Dvorschák, Szeles, Tajthy – Hegedűs Cs., Hegedűs D., Takács P. (Medgyes, 78.), Kulcsár K. (Nyilas, 67.) – Molnár G., Bajzát (Máté J., 78.). Edző: Lucsánszky Tamás

CVSE: Tóth Z. – Dóczi, Albert I., Makrai, Farkas I. – Vattai (Urbán P., 77.), Szabó D. (Farkas Z., 65.), Koós, Balog Sz., Koncz – Majoros (Kormos, 58.). Edző: Szabó István

Gólszerzők: Takács P. (21., 75.), Bajzát (63.), Medgyes (90.), illetve Balog Sz. (82.)


Kaposvári Rákóczi FC – Békéscsaba 1912 Előre 1-1 (1-1)

Kaposvár, 500 néző. Játékvezető: Böcskei

Kaposvár: Bozsó – Dominic (Fejős, 59.), Vermes (Olasz, 28.), Petrók, Kovács O. – Lakatos, Albert Á., Nagy K., Hadaró (Balogh B., a szünetben) – Rajczi, Faggyas. Edző: Prukner László

Békéscsaba: Póser – Bényei, Koszó, Balog Zs., Fehér Zs. – Borbély, Bagi (Prasler, 64.), Spitzmüller, Király P. (Balogh Milán, 73.) – Szilágyi (Vólent, 82.), Birtalan. Edző: Zoran Spisljak

Gólszerzők: Lakatos (35.), illetve Borbély (15.)


Vasas FC – Szeged 2011-Grosics Akadémia 2-1 (1-0)

Illovszky-stadion, 1200 néző. Játékvezető: Molnár A.

Vasas: Hermány – Bori, Grúz, Debreceni, Hangya – Vida, Czvitkovics (Vass P., 84.), Berecz – Kenesei (Ádám M., 64.), Remili (Ferenczi, 75.), Lázok. Edző: Szanyó Károly

Szeged-Grosics: Szántai – Szabó P., Markovics, Farkas M., Mészáros M. – Zelenyánszki (Kéri, 58.), Berde, Oláh G., Fitos (Polareczki, 58.) – Hegedűs M. (Manga, 66.), Germán. Edző: Nyilas Elek

Gólszerzők: Debreceni (44.), Ferenczi (82.), illetve Szabó P. (76.)


FC Ajka – Szolnoki MÁV FC 3-1 (1-1)

Ajka, 300 néző. Játékvezető: Botló

Ajka: Jánosa – Besztercei, Asztalos, Köles, Zámbó – Varga G. (Merk, 79.), Csordás Sz., Németh L. (Csordás S., a szünetben), Szabó Zs. (Pál D., 72.) – Sowunmi, Major. Edző: Jákli Péter

Szolnok: Pokorni – Fritz, Mile, Papucsek, Tóth D. (Zvara, 8.) – Kenderes – Nagy I., Rokszin (Mundi, 66.), Lengyel B., Tóth B. – B. Tóth. Edző: Kis Károly

Gólszerzők: Asztalos (16.), Major (51.), Zámbó (64.), illetve Papucsek (8.)


Április 19. vasárnap:

17 óra: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Szigetszentmiklósi TK-Erima

Pénteken játszották:

Soproni VSE-GYSEV – Zalaegerszegi TE FC 3-2 (0-1) Tudósítás itt!

Aqvital FC Csákvár – BFC Siófok 1-0 (0-0)

Olvasói sztorik