NB II

Prukner megkapta, amit kért

A Rákóczi régi-új edzője elégedett volt a Vasas elleni küzdelemmel és az eredménnyel.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Nem született gól péntek délután a hazai pályán játszó, éllovas Vasas, és a kiesőhelyen álló Kaposvár találkozóján, amely az NB II huszadik fordulójának nyitómérkőzése volt. A bennmaradásért küzdő somogyiak részéről bravúr volt a pontszerzés, hiszen több alapemberük is hiányzott. A játék képe nagyon egyoldalú volt, az angyalföldiek szinte végig nyomasztó mezőnyfölényben futballoztak, de ehhez képest kevés ziccert dolgoztak ki. A vendégek védelme állta a sarat, néha pedig szerencséjük is volt.

A lefújás után Prukner László, a Rákóczi FC visszatérő szakmai igazgatója a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta: stabilizálódni látszik a szezon végéig a csapat anyagi helyzete, és reméli, hogy ez így is marad.

– A Vasas otthonában jó eredménynek számít a döntetlen a Kaposvár részéről?
– Igen! A küzdelemre helyeztem a hangsúlyt, ezt visszakaptam a játékosoktól, úgyhogy a jelenlegi helyzetünkben ez bravúros eredménynek számít – kezdte Prukner László.

– Egyik legrutinosabb játéka, Vermes Krisztián hiányzott a keretből. Miért?
– Sajnos csütörtökön rásérült a korábbi sérülésére, ezért hiányzott. Az alapembereink közül Kovács Olivér eltiltott volt, Bank István szintén sérüléssel küszködik, úgyhogy négy-öt olyan emberünkre nem számíthattunk, akik egyébként játszottak volna. Ha ők is pályára tudnak lépni, akkor nagyobb variációs lehetőségünk lesz. Ha megmarad ez az akarat, akkor nagyon bízom benne, hogy az idény végén a Kaposvár alatt húzzák meg a vonalat.

– A hárompontos rendszerben a döntetlen nem sokat ér, de a szervezettségre és az akarati tényezőkre nyilván építhetnek a folytatásban.
– Az előző héten is szervezetten, odaadással játszottak a fiúk, de szerintem elvettek tőlünk egy pontot. Most is igyekeztünk szervezetten játszani, de nagyon sok fiatal játékosunk van, akik még megilletődnek egy ilyen feladattól, és ráadásul azt is figyelembe kell venni, hogy nagyon komoly szakmai követelményt vár el tőlünk, hogy a fiatalokra kell rátenni a kiesés elleni harc súlyát, de igyekszünk mindent megtenni, hogy bennmaradjunk.

– Ősszel, télen, és a tavasz elején is számos problémáról lehetett hallani, de az új ügyvezető érkezésével, illetve az ön visszatérésével rendeződött a háttér a klubnál?
– A szezon végéig vállaltam a csapat vezetését. Sok évet eltöltöttem Kaposváron, és úgy éreztem, hogy ez erkölcsi kötelességem a polgármester és az önkormányzat kérésére, mivel ők a főtulajdonosok. Most stabilizálódni látszik a szezon végéig a csapat anyagi helyzete, remélem, ez így is marad.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik