NB II

Sváb Dániel játéklehetőséget és sikert remél

A 24 éves védő nem tudja, honnan származnak a vele és a CSZKA Szófiával kapcsolatos pletykák.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Sváb Dániel a Ferencváros utánpótlásában nevelkedett egészen 2009-ig, amikor már a felnőttek között szerepelt. 2013-ban elhagyta a klubot, és Németországba, az Energie Cottbus csapatához szerződött. Egy szezont töltött légiósként, majd hazatért a Győri ETO-hoz. Az őszi szezonban kevés lehetőséget kapott, ezért döntött a váltás mellett. A 24 éves védő télen a patinás osztrák Sturm Graznál volt próbajátékon, de végül nem kapott szerződést. Olyan hírek is napvilágot láttak, hogy a bolgár CSZKA Szófia együttesénél is próbajátékon volt, de ezt a játékos cáfolta. Végül az NB II-ben szereplő Mezőkövesdhez szerződött, ahol győztes bajnokin mutatkozott be.

A Rangadó.hu érdeklődésére Sváb beszélt a Grazban eltöltött napokról, és elmondta, hogy sikerélményre és játéklehetőségre vágyik a borsodiaknál.

– Nagyon jól éreztem magam a Sturmnál. Két edzésnapon és egy mérkőzésen vettem részt, ahol megtettem mindent és egy gólpasszal járultam hozzá a győztes meccshez. Nem maradtunk semmiben a vezetőkkel – mondta Sváb Dániel.

– Ön szerint honnan származhat az a bolgár pletyka, hogy a CSZKA Szófiánál is volt próbajátékon? Nem is volt szó ilyenről?
– Nem tudom, honnan származhat, de tudjuk, hogy a sajtó mindenre kiélezetten figyel, főleg az átigazolási szezonban.

– Ferencváros, Cottbus és Győri ETO után Mezőkövesd. Nem érzi visszalépésnek az NB II-t?
– A laikus szemnek ez nyilván hatalmas visszalépés, de elsősorban magamat nézem, játéklehetőséget szeretnék és sikerélményt. Úgy gondolom, hogy ezekre itt lehetőségem van.

– Miért a Mezőkövesdet választotta?
– Mint mondtam, sok tényező közrejátszott, nem szerettem volna a kiesés elől menekülni, és bevallom, sokat nyomott a latba Tóth László személye, aki nap, mint nap felkeresett. Nagyon szimpatikus és emberi dolgokkal találkoztam az első naptól kezdve.

– Voltak ajánlatai, megkeresései külföldről, illetve az élvonalból?
– Volt néhány lehetőségem, de nem fogok hazudni, konkrét ajánlatot nem sok helyről kaptam.

– Több, NB I-et is megjárt játékossal erősödött a Mezőkövesd a télen. Ismert valakit korábbról? Hogy ment a beilleszkedés?
– Rengeteg srác volt már csapattársam, hogy csak néhányat említsek: Máté János, Kunsági Roland, Takács Péter. Mind nagyon jó, fiatal, motivált játékos, akikkel ugyanaz a célunk. Nagyon jól érzem magam, mindenki kedves velem. A város kicsi, de minden megvan, amire szükségem lehet.

– Az eddigi ismeretei alapján hogyan értékeli a csapat teljesítményét?
– A felkészülési meccsek mindig a gyakorlásról szólnak, azóta már megvolt az első bajnoki, ami remek kezdés volt. A hibák még természetesek, de így kell folytatnunk, hogy elérjük közösen a célunkat.

Olvasói sztorik