NB II

Előbb marasztalták, aztán elküldték

A Mezőkövesd új kapusa, Dombó Dávid jól érezte magát Ausztriában, és Szombathelyen is maradhatott volna.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Mezőkövesden folyamatosan dolgoznak a keret megerősítésén. Dombó Dávid is nemrégiben érkezett a másodosztály harmadik helyezettjéhez. A 21 éves kapus Ausztriából igazolt a borsodiakhoz. Az Illés Akadémián nevelkedett, majd a Haladás élvonalbeli keretéhez tartozott, nem mellesleg végigjárta a korosztályos válogatottakat is.

A Rangadó.hu érdeklődésére Dombó elmondta, hogy eddig jól érzi magát Mezőkövesden, és reméli, hogy a korábbi csapatában, a Haladásban továbbra is a magyar vonal érvényesül az olasz helyett.

– Miért hagyta ott az osztrák Lafnitz csapatát, és döntött úgy, hogy Magyarországon folytatja?
– A szombati közös vacsoránk alkalmával az edző azt mondta: annak ellenére is én maradok a kezdőcsapatban, hogy az első számú kapus felépült, de kétszer annyit kell teljesítenem, mint egy osztráknak. Kedden azonban kaptam egy e-mailt az elnöktől, hogy nincs tovább szerződésem… A vezetőedző, Kutasi Csaba kapusedző, és én sem értettük igazán a döntés okát, hiszen jól szerepelt a csapat. Sajnos távoznom kellett, pedig nagyon jól éreztem magam – kezdte Dombó Dávid.

– Voltak más ajánlatai is? Miért éppen a Mezőkövesd mellett döntött?
– A Haladás csak kölcsönadott Ausztriába, így vissza kellett igazolnom, és mivel úgy éreztem, nem jutnék elég játéklehetőséghez Szombathelyen, ezért jöttem Mezőkövesdre. Tóth László keresett meg, hogy szeretné, ha itt folytatnám. Mivel ismertem már korábbról, így egyszerűbb volt a döntés. Az élvonalba vágyó klubról van szó, ami plusz tényező volt.

– Segíti a beilleszkedését, hogy több volt Haladás-játékos is van a keretben?
– Segíti természetesen, de úgy érzem, sikerült mindenkivel jó kapcsolatot kialakítanom, így még könnyebb a beilleszkedés.

– Milyenek az első benyomások, hogy érzi magát?
– Jól érzem magam. Ausztriában más a mentalitás, a hozzáállás. Az viszont látszik, hogy most valóban mindenki keményen dolgozik azért, hogy jövőre Mezőkövesden ismét NB I-es csapat lehessen.

– Korábbi klubja, a Haladás kapust keresett, és Branescu személyében talált is. Fel sem vetődött az ön neve?
– Tóth Miklós ügyvezető felajánlotta, hogy maradjak. Másoktól is úgy hallottam, hogy Szentes Lázár is szerette volna, ha nem igazolnék el, de konkrétan nem beszéltünk erről. Természetesen hallottam az új kapus szerződtetéséről. Azt nem tudom megmondani, ha maradtam volna, akkor is igazolt volna kapust a Haladáshoz télen.

– A napokban küldték el a saját nevelésű Gyurján Bencét és Mursits Rolandot is. Mi a véleménye az új szombathelyi irányvonalról?
– Hallottam ezeket a híreket is. Nagyon sajnálom, hogy így alakultak a dolgok. Mursits Rolival beszélgettünk erről, és bántják a történtek. Ami a jövőt illeti, azt nem tudni, milyen lesz az új irányvonal, de én személy szerint remélem, hogy az olasz játékosok érkezésével is inkább a magyarok kapnak főszerepet.

Olvasói sztorik