NB II

Maróti Béla újra játszik

Másfél éves kihagyás után a megyei első osztályú DAC 1912 FC színeiben tér vissza a pályára.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A Vasas, a Kaposvár, a Bp. Honvéd, a Ferencváros és a Lombard Pápa korábbi kiváló középpályása, a 35 éves Maróti Béla az elmúlt másfél évben szüneteltette a pályafutását és a civil élet fel fordult, a közelmúltban azonban úgy érezte, vissza kell térnie a pályára. Ősszel a DAC 1912 FC edzéseit látogatta, majd Ausztria felé kacsingatott, de végül maradt a Győr-Moson-Sopron megyei első osztályban szereplő csapatnál.

A Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, két és fél évtized után nem kap pénzt a játékért, de úgy véli, zökkenőmentes lesz az átmenet a profi és az amatőr világ között.

– Miért éppen a megyei első osztályú DAC csapatára esett a választása?
– Az üzleti élet és a barátnőm is Győrhöz köt, itt lakom már egy ideje. A komolyabb szintű focival egy ideje már leálltam, és most a DAC volt a legkézenfekvőbb megoldás arra, hogy ismét edzésbe kerülhessek, illetve meccseken szerepelhessek. Köszönöm nekik, hogy erre lehetőséget adnak – kezdte Maróti Béla. – Egyelőre fél évről beszéltünk, aztán majd meglátjuk, hogy alakul az esetleges közös jövő. Az edzések és a mérkőzések fontosak a számomra, tehát nem azt néztem, hogy milyen osztályú csapatról van szó, hanem azt, hogy a jelenlegi életemmel összeegyeztethető legyen.

– A profi pályafutás után nem nehéz átállni fejben az amatőr világra?
– Úgy gondolom, egy profi játékosnak az amatőrre könnyebb átállnia, mint fordítva, egy amatőrnek a profira, úgyhogy szerintem ez nem okoz problémát. Itt pénzről nem beszélhetünk. A játék szeretete a lényeg, és az, hogy edzhessek, játszhassak. Úgy gondolom, ez jót tesz nekem is, meg a csapatnak is hasznára válhatok. A DAC csapata amúgy nagyon jó közösség és jó képességű labdarúgók alkotják.

Többet adnak, mint amennyit kapnak

Érdeklődésünkre a DAC 1912 FC vezetőedzője, Rokob Péter elmondta, hogy náluk a költségtérítésen és a meccsprémiumon kívül valóban nem kapnak pénzt a játékosok, tehát havi fizetésekről nincs szó, nem úgy, mint néhány „osztálytársuk” esetében. Maróti Bélán kívül a Győri ETO, illetve az osztrák Sturm Graz és Rapid Wien egykori 33-szoros válogatott középpályása, Korsós György is a DAC együttesét erősíti. Őket az élet legnagyobb ajándékának nevezte az edző, hiszen a játékukon kívül a tapasztalatukkal is segítik a csapatot, a hozzáállásukkal pedig példát mutatnak a fiatalabb társaknak. Rendszeres anyagi juttatást ők sem kértek, és a klub részéről sem hangzott el erre vonatkozó ajánlat.

– Nem magától a sportágtól fordulnak el az emberek Magyarországon, hanem a labdarúgást körbevevő közegtől. Maróti Béla – vagy Korsós György, aki szintén a DAC aktív játékosa – nagyon szeret futballozni, ezért játszik nálunk. Közben pedig mindenki arról beszél, hogy nekünk mennyi pénzünk van, hogy őket le tudtuk igazolni. Az igazság pedig az, hogy mi őket tudjuk leigazolni, egy szimpla megyei első osztályú játékost pedig nem. Nem tudunk havi fizetést és prémiumot fizetni és nem tudunk munkahelyet szerezni – és itt, ha két egyeneset rúg valaki a labdába, akkor ezek az elvárásai. De ez a kisebb baj lenne, mert az sokkal nagyobb, hogy sok helyen ezt meg is adják – magyarázta Rokob Péter. – Erre persze azonnal jön a válasz, hogy mindenki azt csinál a pénzével amit akar. De ha ez a nem adózott és a közterheket már teljesítő pénz, akkor az valahonnan hiányzik! Nem is csoda, hogy sokszor üres ígérgetés az egész és vándorolnak egyik faluból, a másikba a „sztárok”. A legjobb csapatok így nem vállalják a magasabb osztályt, a tehetségesebb játékosok a komolyabb kihívást, és ez nem érdekli a szurkolókat sem. Jó ideje azt látom, hogy a magyar labdarúgás kicsiben, és sajnos nagyban is abszolút belterjes és kizárólag a pénzről szól. Ennek az eredményeit pedig látjuk…

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik