NB II

Visszalépett egy NB III-as csapat

A Veszprém FC a bizonytalan finanszírozás miatt nem folytatja a bajnokságot.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Két és fél évvel ezelőtt az NB II Nyugati-csoportjának hatodik helyén végzett a Veszprém FC, amely mostanság már a harmadosztály Nyugati-csoportjának utolsó előtti (15.) helyén szerénykedik, sőt már ott sem. Egy ideje már hallani komoly anyagi és szervezeti problémákról, és ezek – a klub pénteki közleménye szerint – egészen a visszalépésig vezettek.

„A bizonytalan finanszírozás miatt a Veszprém FC vezetősége a harmadosztályú bajnokságból való visszalépés mellett döntött. Korábban tájékoztattuk az önkormányzatot a sportszervezetünk valós gazdasági helyzetéről és a versenyzéshez szükséges finanszírozásról, amely jelenleg nem megoldott.

Ebben a helyzetben nem lehetséges a bajnokságban való részvételhez szükséges megállapodások megkötése, a játékosok költségtérítésének biztosítása, a szakmai stáb munkaszerződéseinek megkötése, így a klub vezetősége ellehetetlenült.

A 2006. augusztus 20-i első bajnoki mérkőzésünktől kezdve versenyeztünk, egy szezont a megyei II-ben, három szezont az NB III-ban, majd szintén három évet az NB II-ben, és most másfél éve ismét NB III-ban. Összesen 244 bajnoki mérkőzést játszottunk, amelyeken 83 vereséget szenvedtünk, 115-ször győztesen hagytuk el a pályát és 46-szor döntetlen eredmény született, 315 gólt kaptunk és 512 gólt szereztünk.

A legeredményesebb játékosunk az NB III-ban Tatai József volt, 49 bajnoki találattal, jelenleg a magyar futsal-válogatott tagja, őt Marosvölgyi Tamás követi 48 góllal. A másodosztályban Homma Kazuo érte el a legtöbb találatot, 15-öt, a második helyen Szabó Zsolt és Thiago található 14 góllal. Az NB II-ben kiemelkedően teljesített Novothny Soma, akik fél szezon alatt ért el kilenc találatot, ma az FC Napoli szerződtetett labdarúgója.

Köszönjük a közel kilenc év alatt pályára lépő mind a 132 sportolónknak, a felkészítésüket végző öt edzőnek, az öt masszőrnek, a két szertárosnak és a három technikai vezetőnek a munkáját és azoknak a támogatóknak, akik segítették a vezetőségi munkánkat. Köszönjük a kilátogató nézőknek a biztatást, az otthonról szurkolóknak a figyelmet. Szeretnénk megköszönni mindenkinek a közreműködését, aki valamilyen formában kapcsolatban volt a 2006. óta működő klubunkkal.”

Veszprém, 2015. február 13.

Veszprém FC vezetősége

Olvasói sztorik