NB II

Változhatnak még a dolgok

Böőr Zoltán nem érzett nyomást, amikor a Siófok két pontra felzárkózott mögéjük, de örül, hogy újra növelték az előnyüket a feljutásért folytatott harcban.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Szombaton a Balmazújvárost fogadta a feljutásért küzdő Dunaújváros PASE az NB II 21. fordulójának rangadóján. Az összecsapást gól nélküli első játékrész után 1-0-ra a hazaiak nyerték, akik így megőrizték második helyüket a táblázaton. A DPASE győztes gólját a korábbi válogatott Böőr Zoltán szerezte. A 35 éves középpályás a Rangadó.hu megkeresésére elmondta, hogy kevés helyzet adódott a találkozón, de úgy érzi, egy góllal mindenképp jobbak voltak a Balmazújvárosnál.

– Mindkét csapat a támadófocit helyezi előtérbe, és szép számmal rugdossa a gólokat, ennek ellenére kevés helyzet adódott a mérkőzésen – kezdte értékelését Böőr Zoltán. – A rangadók egyik sajátossága, hogy lehet akár sok gól, vagy dönthet egy találat is. Ezúttal egy gól döntött, szerencsére a mi javunkra. Úgy gondolom, a mezőnyben kiegyenlített játék folyt, de a kapu előtt jobbnak bizonyultunk. Volt kapufánk az első félidőben, a gólunk egy ziccerhelyzet volt, illetve egy-null után is voltak lehetőségeink. Egy góllal azért voltunk jobbak, mert a kapu előtt többször megjelentünk. A Balmazújváros is veszélyeztetett, de inkább csak pontrúgások után. Azt gondolom, a kidolgozott helyzetek alapján egy góllal mindenképp jobbak voltunk.

A Dunaújváros legnagyobb riválisa a feljutásért folytatott harcban a Siófok, amely a tavaszi szezon kezdetén már öt pontot faragott a hátrányából. A Balaton-partiak azonban a hétvégén pontot hullajtottak Szigetszentmiklóson, így a DPASE előnye újra négy pontra duzzadt. Böőr nem érzett nyomást a csapaton amiatt, hogy ennyire feljöttek rájuk a siófokiak, de azért örül, hogy ismét négy egység az előnyük.

– Nem érzem, hogy teher lett volna rajtunk. Semmiféle nyomást nem éreztem, hiszen bíztam magunkban, ráadásul két nyeretlen meccs után kétszer győzni tudtunk. Tudjuk, hogy a Siófok jó csapat, és nem ért minket váratlanul, hogy négyből négyet nyert tavasszal. Természetesen örülünk, hogy egy kicsit újra nőtt az előnyünk, de hét pontról indultunk, ami elég hamar kettőre csökkent. Itt azért változhatnak a dolgok, éppen ezért nem lehet azt mondani, hogy majd a Siófok elleni mérkőzés lesz a csúcsrangadó, mert addig még sok meccs vár mindkét csapatra. Változhatnak még a dolgok minden irányba.

A Dunaújváros a következő fordulóban a hatodik helyezett Gyirmóthoz látogat. Böőr szerint veszélyes ellenfél a kisalföldi gárda, de szeretné folytatni a győzelmi sorozatot.

– A gyirmóti csapatot mindenki előrébb várta a szezon előtt, és úgy készülünk ellenük, hogy a maximumot kell nyújtanunk ahhoz, hogy nyerni tudjunk. A Gyirmót szerintem olyan együttes, amely bármikor bárkit meg tud verni, ezért maximális tisztelettel kell hozzáállnunk ehhez a találkozóhoz. Ezzel nincs is gond, hiszen minden ellenfelünket tiszteljük, de szeretnénk folytatni a győzelmek sorát – mondta végül Böőr Zoltán.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik