NB II

Ahol nem cél a feljutás

Híres Gábor vezetőedző büszke rá, hogy igazi futballegyéniségek szerepelnek az NB II-es csapatában.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Kozármislenyben játszott döntetlent a legutóbbi fordulóban és ezzel negyedik az NB II tabelláján a Balmazújváros együttese, amelyet nevezhetünk a szezon egyik meglepetéscsapatának is az alaposan megerősödött másodosztályban. 2012-ben került a klubhoz a vezetőedző, az egykori válogatott hátvéd, Híres Gábor, aki a DigiSport televízióban beszélt az újvárosi körülményekről, és a tavaszi célokról.

– Amikor elkerült a váci káoszból, mire számított Balmazújvárosban?
– Az első beszélgetésünk az elnök úrral arról szólt, hogy tartsuk benn a csapatot. Jó helyre kerültem, nagyon jók a körülmények, megfelelő, NB II-es szintű az infrastruktúra. Ez egy felüdülés Vác után, anyagilag is biztosították a hátteret. Ilyen helyen lehet dolgozni, és nagy örömmel mentem oda. Biztos voltam benne, hogy jó csapatot fogok csinálni. Amikor Vácott edzősködtem, akkor a Balmazújváros adta nekünk az ellenfeleket, és többször megnéztem őket, már akkor is kulturált futballt játszottak, ami nagyon szimpatikus volt nekem – mesélte Híres Gábor.

– Akkor ez egy stabil pénzügyi háttérrel rendelkező klub?
– A polgármester, aki egyben az elnök is, nagyon biztos hátteret teremt. Nem mondom, hogy a csillagos eget verdesik, de azok a fizetések, amik NB II-ben egy stabil csapat kialakításához kellenek, azok megvannak.

– Kitűnő góllövőjüket, Urbin Pétert nem tudták megtartani a télen…

– Nagy örömömre volt, hogy Péterrel dolgozhattam, tavaly is ő lett a gólkirály. Az új szezont úgy kezdtük, hogy magasabb szintre emeltük az edzésmunkát, és ő nagyon partner volt benne. Meggyőződésem, hogy ennek, és a csapatnak is köszönheti azt, hogy már az ősszel tizenhat gólig jutott. Dunaújvárosban egyértelműen jobb körülmények vannak, és ő az NB I-ben szeretne játszani. Nekünk a szezon elején a biztos bennmaradás volt a célunk. Én álmodozó ember vagyok, és minél előrébb szerettünk volna végezni, ebből Péter is kivette a részét. NB I-es terveket a mi klubunk nem tűzött ki, a feljutás nekünk nem célunk. A Dunaújvárosnál ez cél, így azt mondom, hogy kölcsönadtuk a legjobb góllövőnket, és nélküle kell megvívnunk ezt a nagy csatát. Szoros a mezőny, sokkal erősebb az NB II, mint tavaly, és ebben szeretnénk minél előrébb végezni.

– Az álmodozó alkata egykori mesterének, Verebes Józsefnek is köszönhető, aki mindig azt mondta, hogy mindenkit meg kell verni?
– Természetesen. Az az igazság, hogy kiváló edzőktől tanultam a szakmát, Verebes József ennek egyik kiemelkedő alakja, de Illovszky Rudolf, Mészöly Kálmán is a mestereim között vannak. Verebesnél tanultam meg azt, hogy minden meccset meg kell nyerni, és ezt a szemléletet próbálom én is átadni a fiúknak. Az egész csapat egyre jobban vevő erre, nagyon jó játékosaink vannak. El kell mondanom azt is, hogy remek kollégáim vannak, Szabó Balázzsal, Fekete Róberttel és Elek Lászlóval nagyon jó kis stábot alkotunk, és ebbe még besegít Pajkos János, a szakmai vezető is. Családias csapatunk van, ahol mindig jó a hangulat.

– Pajkos János is ott ül a kispadon a meccseken, milyen a kapcsolatuk?
– Jó a kapcsolatunk, ő felügyeli a szakmai munkát. Néha tanácsokat ad, ő felel az átigazolásokért. Jól dolgozunk, nincs probléma. Ha nagy ritkán valamiben nem értünk egyet, akkor azt megbeszéljük. Nagyon jól elemzi a mérkőzéseket, amikből sok hasznunk származik.

– Tudatosan, vagy az anyagiak miatt nem alkalmaznak légiósokat?
– Tudatosan. Mindenképp szeretnénk magyar csapat lenni, és úgy is igazolunk. Tavaly nem annyira sikerültek jól az igazolásaink, nem volt védőnk az utolsó néhány fordulóban. A csapat azonban nagyon jól alkalmazkodott a helyzethez, és negyedikek lettünk. Most már sikerült védőket is igazolnunk, és bízom benne, hogy meg tudjuk tartani ezt a negyedik helyet.

– Akkor ezzel a negyedik hellyel elégedett is lenne?
– Őszinte leszek, és azt mondom, hogy nem. Én feljebb szeretnék végezni, és nagyképűség nélkül mondhatom, hogy a csapat alkalmas rá. Ügyes játékosaink vannak, és az, hogy bennmaradjunk a másodosztályban, olyan cél volt, hogy minél többet beszéljenek rólunk. Akkor lennék elégedett, ha minden mérkőzést megnyernénk. Büszke vagyok arra, hogy nálunk nagyon sok olyan játékos van, akiknek vannak tulajdonságai. Kijön egy szurkoló, látja, hogy valaki nagyon gyors, és ezt ki lehet használni. Virágh Aladár nagyon technikás, csodálatos lába van, Szöllősi ragyogóan lő. Hátul Forgács kiválóan védekezik, és irányítja a védelmet. Vannak karakterek, és ez a jó, mert nagyon sok csapatnál kevés játékosról lehet elmondani, hogy futballtulajdonságai vannak. Ezért vagyok büszke, mert nálunk vannak egyéniségek. Őket kell összerakni ügyesen, és ha jól sikerül, akkor minden meccset meg tudunk nyerni. Minket még nem vertek meg, ha is kikaptunk, akkor mi vertük meg magunkat.

– Hosszabb távon együtt lehet tartani ezt a karakteres társaságot, és ha igen, akkor néhány éven belül van-e feljutási terv?
– Az elnök azon dolgozik, hogy a csapat együtt maradjon. Mi nem nagyon szoktunk igazolni, nem azt az utat követjük, hogy ötöt-hatot igazolunk, aztán elmennek, és megint hozunk a helyükre. Stabil csapatot építünk, ahol csak egy-két változás van, mint a régi világban. Bízom benne, hogy ez így fog történni a jövőben is. Stabil legyen a csapat, mindig ott legyen elöl, és ha úgy alakul, hogy egy picit nagyobb szerencsénk van, és tényleg közeledünk az álmunkhoz, akkor benne van a felsőbb osztály is. Erről azonban nincs szó nálunk, ez nem cél. Urbin Pétert sem azért adtuk kölcsön, hogy magunkat gyengítsük, hanem a játékosnak akarunk jót. Éveken keresztül gólkirály volt, és eddig nem nagyon keresték. Most volt egy lehetőség, hogy megmutassa magát máshol is, és NB I-be ácsingózó csapathoz menjen. Három meccsen három gólnál jár, és egész Balmazújváros drukkol neki. Szeretettel engedtük el őt, az ő érdekében.

Olvasói sztorik