NB II

„Neveletlenség volna megkeresni”

Kaibás Dezső klubelnök sajnálja Mihalecz István távozását, de büszke az edző új feladatára, és keresi az utódját.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Derült égből villámcsapásként érte az NB II hatodik helyén álló FC Ajka csapatát az edző, Ifj. Mihalecz István távozása. A szakvezető a teljes téli felkészülés, valamint egy bajnoki találkozó után az MLSZ utánpótlásedzői stábjához csatlakozott, és egy üres kispadot hagyott maga mögött.

A bakonyiakat korábban az állandóság jellemezte, hiszen Artner Tamás évekig vezette a csapatot, sikerrel. Amikor a Haladás szerződtette, az örökös ajkai másodedző, egyben elnökségi tag, Jákli Péter volt a beugró, majd érkezett Németh Zoltán, akitől az előző szezon hajrájában, jó pozícióban elköszöntek. Őt Vass László váltotta, aki osztályozó nélkül kvalifikálta a csapatot az egycsoportos másodosztályba, de vele sem hosszabbítottak.

A jelenlegi helyzetben rendkívül gyors megoldásra van szükség a klubnál, hiszen szombaton a Cegléd ellen játszik bajnokit az Ajka. Két kézenfekvő megoldás kínálkozik. Az egyik ismét Jákli Péter beugrása, a másik pedig Vass László visszahívása lenne, hiszen mindketten tökéletesen ismerik a keretet és az ellenfeleket is, bár a több évtizedes élvonalbeli tapasztalat hosszútávon mindenképpen utóbbi javára szól.

A Rangadó.hu érdeklődésére Kaibás Dezső klubelnök elmondta, hogy büszkék a távozó edzőjük új feladatára, de mémileg őket is váratlanul érte Mihalecz István kiválása.

– Az edzőnket pénteken tájékoztatták, hogy van egy ilyen lehetőség, tőlem pedig hétfőn kérdezte a szövetség főtitkára, hogy elengedjük-e – kezdte Kaibás Dezső. – Természetesen nem zárkóztunk el tőle, hiszen ez a személyes érvényesülés lehetőségét jelenti számára, aminek nem akartunk gátjai lenni. Picit előbb is lehetett volna lépni ebben az ügyben, hiszen a felkészülési időszak végén vagyunk, egy bajnoki meccs után, és István rendkívül markáns személyiség volt, aki hiányozni fog. Keressük az utódját, de szakmailag és emberileg sem lesz könnyű megtalálni.

Kaibás Dezső emlékeztetett, hogy korábban Artner Tamás az ajkaiaktól lett élvonalbeli edző, most pedig Mihalecz István kapott komoly szakmai megbízatást, ami szintén öröm számukra. Elmondta, hogy Jákli Péter készíti fel a csapatot mindaddig, amíg a végleges megoldást megtalálják.

– Nehéz feladat, mert nem nagyon van olyan személyiség, akit ebben a miliőbe be tudnánk illeszteni, márpedig kemény lesz a végjáték az NB II-ben, minden pontért keményen meg kell küzdeni, de igyekszünk megoldani.

Tavaly nyáron mindkét fél részéről pozitív hangvételű volt az elválás Vass Lászlóval, de a klubelnök azt mondta, egyelőre nem tárgyaltak a rutinos edző visszatéréséről.

– Nem hosszabbítottunk vele, pedig benne volt a pakliban, de ezután neveletlenség volna megkeresni őt, ráadásul Siófokon jó helye van. Szóba került a stáb tagjai részéről ez a lehetőség is, de komolyan még nem ültünk le erről beszélni – mondta végül Kaibás Dezső.

Olvasói sztorik