NB II

Nem kellett beilleszkednie

A közelmúltban érkezett Waltner Róbert úgy érzi magát, mintha már három éve ott játszana.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Január közepén jelentették be, hogy nyolc játékosra nem tart igényt az élvonalban sereghajtó Kaposvár új vezetőedzője, Selymes Tibor. A kegyvesztettek listáján szerepelt Waltner Róbert neve is, aki nem hagyta el a megyét, hiszen tíz nappal később megegyezett a Siófok csapatával.

A kiesés elkerülése helyett immár a feljutásért kell küzdenie, hiszen új együttese az NB II harmadik helyén áll. A Rangadó.hu érdeklődésére Waltner Róbert elmondta, hogy egyáltalán nem érzi magát újoncnak a siófoki csapatban.

– Csak a legjobbakat tudom elmondani a csapatról! Nagyon jól érzem magam, nagyon örülök, hogy sikerült ideigazolnom – kezdte Waltner. – Nem számítottam rosszra, de sokkal jobbat kaptam, mint amire gondoltam. Nagyon jó társaságba kerültem, de sokakat ismertem korábbról, és Vass Laci bácsival is többször dolgoztunk együtt, tehát nem volt ismeretlen számomra a közeg. Olyan érzésem van, mintha három éve itt játszanék, nem érzem úgy magam, mint egy új játékos, akinek be kell illeszkednie.

A siófoki keret jelentős részét fiatal játékosok alkotják, úgyhogy a 36 éves csatár korelnöknek számít. A téli átigazolási időszakban nem tétlenkedő Nyíregyháza is Dunaújváros előnye magabiztosnak tűnik, de a rutinos játékost ez sem tántorítja el attól, hogy higgyen a feljutásban.

– Ilyen még nem volt, de sajnos tényleg én vagyok a rangidős. Próbálok példát mutatni, igyekszem az edzésen, és szerintem észre is veszik, hogy nem levezetni jöttem ide – folytatta Waltner Róbert. – Megpróbálom segíteni a csapatot amíg itt leszek, remélem, minél tovább. Nagyon örülnénk, ha sikerülne feljutni, és megteszünk mindent, hogy összejöjjön. Láttam, hogyan igazoltak a riválisaink, de nem nagyon befolyásol minket, inkább saját magunkkal foglalkozunk, és reméljük, hogy a mi igazolásaink is erősítést jelentenek.

Olvasói sztorik