NB II

A Szolnok legyőzte a Putnokot

Szombaton, a felkészülés második hetének végén lejátszotta első edzőmeccsét Kis Károly csapata.

Kapcsolódó cikkek

Felkészülési mérkőzés
Szolnoki MÁV FC – Putnok VSE 3-0 (0-0)
Szolnok 1. félidő: Leindler – Tisza, Szepessy, Mile, Pintér L. – Zvara, Grúz (Fritz, 35.) – Bohner, Kállai, Mundi – Katona. 2. félidő: Leindler – Vári, Racskó, Antal, Fritz – Sipeki, Lengyel – Magos, B. Tóth, Rokszin – Hamar. Edző: Kis Károly
Gólszerző: Hamar Á. (3)

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A szolnokiak ellenfele az NB III Keleti-csoportjában szereplő Putnok volt. Sérülése miatt Balaskó Csaba, Máté János és Nagy István nem állt a hazaiak rendelkezésére.

A két csapat a mérkőzés elején óvatosan játszott, tapogatózás folyt a pályán. Az első lehetőségre az ötödik percig kellett várni, amikor Bene indította Bedeát, ám ő rosszul vette át a labdát. Egy perccel később Zimányi szerzett labdát az ellenfél térfelén, húsz méteren keresztül vezette, majd lövésre szánta el magát, ám próbálkozása elcsorgott a kapu előtt keresztbe.

A következő lehetőségre a 18. percig kellett várni: Bedea futott el a bal oldalon, középre adására Serban érkezett, és kapura lőtt, de a labda mellé szállt. A 26. percben Zimányi indította Serbant, aki húsz méterről lövésre szánta el magát, a hazaiak kapusa szögletre tolta a labdát. A félidő legnagyobb lehetősége a vendégcsapat előtt adódott: Bene indította remekül Szabó Ádámot a 33. percben, aki egy átvétel után kapura lőtt, ám a hazai hálóőr szögletre mentett. A 38. percben egy veszélyes hazai szabadrúgás kanyarodott középre, ám a labda keresztbe elment Burdun kapuja előtt.

A második játékrész Ukrainets lövésével kezdődött. Jó húsz méterről próbálkozott, ám lövése fölé szállt. Az ötvenedik percben a hazaiaktól Sipeki indította Hamar Ádámot, aki tíz méterről, éles szögből lőtt, ám Meskó hárított. Három perccel később Vári szánta el magát lövésre, a labda épphogy elment Meskó kapuja mellett. A hatvanadik percben Horváth Bence indította Serbant, aki húsz méterről a kapufát találta el. A 66. percben Zimányi lövésre szánta el magát, ám a hazai kapus védeni tudott.

Öt perccel később ismét Zimányi próbálkozott: egy gyönyörű labdaátvétel után ballal tüzelt, a labda épphogy elzúgott a kapufa mellett. A 76. percben Serban szerezhetett volna gólt, ám próbálkozása a keresztlécen csattant. Egy perc múlva egy szolnoki akció végén Meskónak kellett szögletre mentenie. A sarokrúgásból a hazaiak megszerezték a vezetést: Hamar bólintott a kapuba. Az utolsó negyedóra a Szolnoké volt. A nyolcvanadik percben megszerezték második góljukat a hazaiak: egy kontravégén Sipeki passzolt Hamarhoz, aki kilőtte a jobb alsót. Három perccel később Sipeki próbálkozott, de lövését Meskó hárította. A 87. percben Hamar megszerezte a harmadik gólját, ezúttal ballal lőtte ki a bal alsót, tíz méterről.

A Putnok az utolsó negyedórát leszámítva egyenrangú partnere volt másodosztályú ellenfelének, de gólt a sok kidolgozott lehetőség ellenére sem sikerült szereznie – írja a klub honlapja.

– Az első mérkőzésen sikerült a győzelmet megszerezni. Jó ellenféllel játszottunk, a harmadosztályban meghatározó csapat a Putnok, a visszajutás a célja – értékelt klubja honlapján Kis Károly, a Szolnok edzője. – Sajnos több hibát vétettünk, mint amire számítottam, még akkor is, ha első mérkőzésről van szó. Az első félidőben nem is tudtunk kidolgozni helyzetet. A második félidőben már lendületesebben, jobban játszottunk, ekkor már voltak lehetőségek és a három gól önmagáért beszél. Ebben a játékrészben ötletesebb volt a játékunk, tudtunk kontratámadásokat vezetni, illetve labdabirtoklásból is tudtunk váratlant húzni. A védekezésünk ekkor sem volt tökéletes, hiszen az ellenfelünknek is voltak lehetőségei. Ennél jóval többre lesz szükség. Szokták mondani, minden kezdet nehéz, de ennél jobbra számítottam.

Olvasói sztorik