NB I

Ezen a héten lesz aláírás

A Mezőkövesdről elküldött Hamar Ádám visszatér a másodosztályba, egykori sikereinek helyszínére.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az ősszel még az első osztályban újonc Mezőkövesdben szerepelt a kiváló csatár, Hamar Ádám, de egy makacs sérülés miatt csupán egy mérkőzésen léphetett pályára. Két és fél évet töltött a borsodiaknál, aktív részese volt a feljutásnak, karácsony előtt mégis közölték vele, hogy nem számítanak rá.

A 27 éves játékosnak gyorsan sikerült új klubot találnia, mégpedig egykori sikerei helyszínére, az NB II-es Szolnoki MÁV FC csapatába térhet vissza, amelyben 2003 és 2007 között már focizott. A csatár honlapján már fel is tüntették az új klubját.

A Rangadó.hu érdeklődésére Hamar Ádám elmondta, hogy korábban volt élvonalbeli lehetősége is, de az rövidtávra szólt volna. Hogy miért éppen Szolnokra szerződik, annak két nyomós oka volt.

– Eldőlt, hogy Szolnokra igazolok. Igaz, a szerződést még nem írtuk alá, de ezen a héten erre is sor kerül majd, és másfél évre kötelezem el magam – mondta Hamar Ádám. – Tetszett a jövőkép, amit felvázoltak, illetve Kis Károly személye is nagyban befolyásolta a döntésemet. Az sem mellékes, hogy engem ismernek itt, és tudják, mit várhatnak tőlem. Mehettem volna kölcsönben egy első osztályú csapathoz fél évre, de azt nem akartam.

Hamar Ádám korábban már letette a névjegyét a másodosztályban, hiszen mezőkövesdi színekben a 2001–2012-es idényben 15, a következő bajnokságban pedig 16 gólt lőtt. A szolnokiaknak nagy szükségük van egy hatékony góllövőre, hiszen 16 forduló után egy középpályás, Nagy István a legeredményesebb játékosuk, nyolc találattal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.