NB II

Profi körülmények között

Lucsánszky Tamás vezetőedző örül, hogy hosszú távú terv részese lehet az NB II-es Spartacusnál.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Parádésan szerepel a Nyíregyháza az NB II-ben és a Magyar Kupában, hiszen az eddigi négy fordulóban az összes mérkőzését sikerrel abszolválta. Legutóbb a bajnoki pontvadászatnak merész célokkal nekiveselkedő Vasast múlták felül rendkívül simán, 4-0-ra. A Spartacus sorra rúgja a gólokat, miközben a védelme nagyon stabil. A Rangadó.hu érdeklődésére Lucsánszky Tamás vezetőedző elmondta, mostanság a szerencsés időszakát éli a csapat.

– Valóban jól kezdtünk, a szezon elejével elégedettek lehetünk, de ebből még semmilyen hosszabb távú következtetést nem vontunk le – mondta Lucsánszky Tamás. – Nálunk nem is erősítés történt, hanem gyakorlatilag kicseréltük a teljes keretet egy fiatalabbra. Viszonylag hamar készen voltunk, együtt edzőtáboroztunk, ami szerintem most meg is látszik a teljesítményünkön. Még csak négy forduló telt el a bajnokságból. Lépésről lépésre haladunk, az a cél, hogy fokozatosan haladjunk a csapatépítésben is előre. Elég masszívan tudunk játszani, az ellenfelek idáig nem tudtak túl sok helyzetet kialakítani ellenünk. Ráadásul a „befelé pattanós” időszakunkat éljük. Biztos vagyok benne, hogy lesz még ennél nehezebb is a bajnokság során.

A tréner nyíregyházi szerepvállalása előtt a szintén NB II-es Budaörs együttesét irányította, az elvárások azonban jóval nagyobbak a Szparinál. A szabolcsi megyeszékhelyen a körülmények tökéletesek ahhoz, hogy ennek meg tudjanak felelni a játékosok és az edző egyaránt.

– Természetesen feszítettebb és eredmény-centrikusabb a munka Nyíregyházán, mint Budaörsön volt – folytatta Lucsánszky. – Mi most egy hosszú távú elképzelést igyekszünk megvalósítani. Eszerint dolgozunk. A labdarúgáshoz idő kell, a jóhoz pedig még több. Nagyon örülök annak, hogy részese lehetek a csapat által a nyíregyházi futball fejlesztésének. Jól érzem magam itt, a körülmények pedig rendkívül profik, első osztályúak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.