NB II

Remek meccsen vendégsiker

Az NB II negyedik fordulójában: Sopron–Ajka 3-4.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Óvatosan kezdték a felek az első játékrészt, azonban hamar felpörgött az iram. A 7. percben Skriba lépett ki remek ütemben a védők közül, majd Mihalecz elé tálalt, aki nagy helyzetben nem hibázott, 0-1. Nem törte meg azonban a soproniakat a bekapott gól, és öt perc elteltével máris egyenlítettek: Gaál kapott labdát a védők között, majd hat méterről a kapuba lőtt, 1-1.

Azt nem lehetett mondani, hogy különösebben nagy veszélyben forogtak a kapuk, azonban a gól így sem maradt el. A 23. percben Hanzl tekert a kapuba egy szabadrúgást. Továbbra sem adta fel a Sopron, és Németh révén ismét közel került az egyenlítéshez, azonban a vendégek kapusa, Tulipán Ákos kiválóan őrizte a hálóját. A 35. percben azonban már ő is tehetetlen volt, egy büntető után ugyanis Gaál ismét eredményes tudott lenni, 2-2-re alakítva ezzel az állást. Az első játékrész négy góllal, hazai fölénnyel és Bali Péter kiállításával zárult, így emberhátrányban folytatta a második játékrészt a Sopron.

A második félidőt is góllal kezdte az Ajka, a 49. percben harmadik alkalommal is átvette a vezetést. Major tört be a tizenhatoson belülre, és higgadtan lőtt a kapuba. A 67. percben a legutóbbi gólszerző eldönthette volna a meccset, de lövését Heinrich a lécre tornázta. Egy perccel később Mihalecz lábában is ott volt a győzelem, de a Varga szabálytalansága után megítélt tizenegyest csúnyán fölé vágta.

Ahogy az ilyenkor jönni szokott, büntet a futball: két perccel Mihalecz tizenegyese után a frissen beállt Sowunmi vágta fel a saját tizenhatosán belül Fazakast. Ez is büntető! A labda mögé a kétgólos Gaál állt, és ismét értékesítette a tizenegyest, 3-3. A hajrában kapuja elé szorult a Sopron, és az Ajka negyedszer is vezetést szerzett, ezúttal Sowunmi révén. Erre a gólra már nem tudott válaszolni a hazai együttes, így idegenben nyert 4-3-ra Mihalecz István csapata.

A találkozót a Rangadó.hu megkeresésére Tóth Zsombor foglalta össze.

– Nagyon gyorsan eltelt a meccs, remek volt az iram. A Sopron egy félidőt játszott emberhátrányban, de ez nem látszott meg a csapaton, egyenlő ellenfele volt az Ajkának. Talán a helyzeteknél lehetett észrevenni az ajkai fölényt, a támadásoknál kiütközött, hogy eggyel többen vannak a pályán. A hazaiak mindent megtettek, hogy egyensúlyozzák a mínusz egy embert, és a harmadik ajkai gólra is sikerült válaszolni. Ezután mindkét együttes mindent egy lapra tett fel, mindenki a győzelemért játszott. A szurkolóknak is tetszett az emberhátrányban is támadószellemben játszó csapat, de a végén sajnos így is szomorúan távoztak. Úgy érzem, ha a második félidőben is egyenlő létszámban lettek volna a felek, akkor minimum döntetlennel, vagy akár hazai győzelemmel is zárulhatott volna a találkozó.

NB II, 4. forduló

Soproni VSE-GYSEV – FC Ajka 3-4 (2-2)

Sopron. Játékvezető: Szőts

Sopron: Heinrich – Fazakas, Tóth M., Bognár Zs., Szabó L. – Sifter, Varga G., Deme (Erdélyi, 53.), Gaál (Nyilasi, 78.), Németh L. (Horváth A., 53.) – Bali. Edző: Supka Attila

Ajka: Tulipán – Köles, Pákai, Jagodics, Fodor M. – Horváth A., Kanta Sz. (Lattenstein, 79.), Skriba, Mihalecz P. – Major (Sowunmi, 70.), Hanzl (Sipos, 59.). Edző: Ifj. Mihalecz István

Gólszerzők: Gaál (12., tizenegyesből 35., tizenegyesből, 70.), illetve Mihalecz (7.), Hanzl (23.), Major (49.), Sowunmi (88.)

Kiállítva: Bali (45.)

Olvasói sztorik