Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
„Böjte Attila felhagyott a profi labdarúgással” – írja az FC Tatabánya honlapja.
Az egykori válogatott védő számára tehát 37 évesen, 250 élvonalbeli, és megannyi másodosztályú mérkőzéssel a háta mögött eljött a búcsú ideje. Persze, csak hivatásos játékosként búcsúzik, mert az osztrák ötödosztályú Wallern együttesében, amatőr státuszban folytatja a játékot.
A győri születésű védő felnőtt karrierje az ETO-ban kezdődött, majd Sopron és Mosonmagyaróvár után visszatért szülővárosába. Az 1999–2000-es idényben végleg alapemberré vált, hiszen huszonegyszer szerepelt a csapatban.
A 2004-ben bekövetkezett távozása csúnya körülmények között, máig is emlékezetes módon történt. Akkoriban már ő volt az ETO csapatkapitánya a felkészülés kezdetén mégis közölték vele, hogy nélküle képzelik el a jövőt. A rossz hírt tetézte, hogy anyagi vita robbant ki a vezetők és közte, mert tartozott neki a klub, ezért a szabályok szerint októberben egyoldalúan felbontotta a szerződését, előtte pedig feljelentette az ETO-t a ligánál. Az ügy váratlan fordulatot vett: a bizottság tagjai megállapították, hogy jogellenesen mondta fel a megállapodását. Ebben a nehéz időszakban az is komolyan megfordult a fejében, hogy abbahagyja a labdarúgást. „Befejeztem, mert befejeztették velem a labdarúgást” – mondta 2004-ben.
Szerencsére meggondolta magát, és folytatta, méghozzá Újpesten, ahol 2006-ban az ezüstérmes csapat kulcsembere volt. Két évvel később hazatért Győrbe, és a másodosztályú Gyirmóthoz igazolt, amellyel hiába lett bajnok, licencproblémák miatt nem jutottak fel az első osztályba. Az elmúlt két szezont Tatabányán töltötte, de az idei naptári évben már csak a legutolsó meccsen lépett pályára öt perc erejéig, mert a közelmúltban volt egy sérülése, és egy porcműtétje.
A magyar válogatottban 2004-ben és 2005-ben hat alkalommal léphetett pályára, Lothar Matthäus kapitánysága idején, mindannyiszor barátságos meccsen.
– Mi késztette arra, hogy meghozza ezt a döntést?
– Úgy éreztem, hogy a szervezetem jelezte, magasabb szinten már nem bírja a mindennapos terhelést. Ezen kívül megtörtént az összevonás az NB II-ben, de az időm és az energiám nem engedi, hogy körbeutazzam az országot. Elég volt, elfáradtam – mondta Böjte Attila. – Négy éve dolgozom a labdarúgás mellett. Hosszú pályafutás van mögöttem, és ez így együtt már kezdett sok lenni. Ezeket összegezve kompletten eljutottam odáig, hogy semmilyen formában nem fér bele számomra a folytatás. Nem mondta senki, hogy hagyjam abba, sőt szerintem marasztaltak volna Tatabányán. Korrekt, normális körülmények között váltunk el, akceptálták a döntésemet. Sajnáltam, hogy így kellett döntenem, nehéz volt, de elérkezettnek láttam az időt…
– Melyek a legszebb emlékei, illetve a legfájóbb negatívumok?
– Eleve szép dolog, és nem mindenkinek adatik meg, hogy a szülővárosa klubjában tud bemutatkozni az élvonalban, majd meghatározó játékossá válni. Én a Győri ETO-ban kilenc évig voltam a felnőtt keret tagja, és a csapatkapitányi karszalagot is megkaptam. Aztán elkerültem Újpestre, ahol három és fél évet töltöttem, ez is nagyon meghatározó volt az életemben, csakis pozitív emlékeket, élményeket adott. Az ország egyik legnépszerűbb csapatában játszhattam, amelynek szintén meghatározó tagja voltam. Szép emlék az ezüstérem, de a Fehérvár ellen a Puskás-stadionban elvesztettük a bajnoki címet, ez mindenképpen negatívum. A győri távozásom is az, de már régen túltettem magamat rajta. Az NB II-ben nyertem egy aranyérmet és két ezüstöt a Gyirmóttal, illetve megadatott a válogatottság, amely minden sportoló álma, bármilyen sportágról legyen szó. Ebben is volt részem, de sajnos most eljutottam oda, hogy összegezni kell a pályafutásomat. Büszke vagyok rá, hogy mindent önerőből értem el.
– Hogy tervezi, szeretne a labdarúgás közelében maradni?
– Edzősködésben semmiképp nem gondolkodom, mert edzőként elég kiszolgáltatott lennék. Viszont a sport közege nagyon tetszik, és ebben éltem az egész eddigi életemet. Az ember csak akkor veszi észre, micsoda ajándék hogy abból élt, amit szeret, amikor már visszavonult, és a civil életét kell építgetnie. Kovács Zoltánt és Csiszár Ákost is a barátomnak tekintem, ők sportvezetők lettek. Én is szívesen segédkeznék egy csapatnál, technikai vezetőként például el tudnám képzeli magamat, mert továbbra is vonz az öltöző világa, és az a közeg, ami a sportágat körülveszi.
