NB II

Továbbra is dobogóesélyesek

A rutinos védő, Balog Zoltán szerint az előző bajnokságban sem volt könnyebb dolguk.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szombaton, a Vasas elleni Magyar Kupa-mérkőzéssel kezdi meg a 2013–2014-es idényt a Gyirmót FC csapata. Az együttesnél komoly változások történtek a nyáron, hiszen a keret több tagja mellett a korábbi vezetőedző, Csank János is távozott. A régi trénert Sisa Tibor követte a kispadon, az ő vezetésével kezdte meg a felkészülést a tehetséges fiatalokkal és rutinos játékosokkal megerősített csapat.

Gyirmóton maradt viszont a rutinos védő, Balog Zoltán. A Ferencváros egykori csapatkapitánya a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, a megerősödött NB II-ben is dobogóesélyes lehet a győri együttes.

– Jól halad a felkészülés a csapattal?
– Gyakorlatilag már a célegyenesben vagyunk, hiszen bár csak a jövő hétvégén kezdődik a bajnokság, már most szombaton indul a szezon a Vasas elleni Magyar Kupa-mérkőzéssel – magyarázta Balog Zoltán. – Egy teljesen új csapat alakult itt Gyirmóton, a keret jó része kicserélődött, ráadásul Sisa tanár úr személyében új edzőnk is lett. A tavalyi létszámhoz képest bővült a keret, sok tehetséges fiatal csatlakozott hozzánk.

– Mennyire sikerült összerázódniuk a néhány hét alatt?
– Gyakorlatilag az alapozást egy időben kezdtük az NB I-es csapatokkal, pont amiatt, hogy több időnk legyen megismerni egymást, illetve hogy a vezetőedző is jobban felmérhesse a csapatot, lássa, kire mennyire lehet számítani a későbbiekben. Úgy érzem, az alapozás jól sikerült, komoly edzéseken vagyunk túl, rendesen meg lettünk dolgoztatva ebben a melegben is. Végigcsináltuk a felkészülést, így bizakodó vagyok a következő szezont illetően.

– Az első Magyar Kupa-fordulóban az egyik NB II-es ellenfelükkel szemben bizonyíthatnak.
– Valóban, osztálybeli ellenfelünk a Vasas, de azért a Magyar Kupa egy más kiírás, mint a bajnokság. Egy mérkőzésen dől el továbbjutás, így mindenkinek a legjobb teljesítményével kell előrukkolnia. Meglátjuk, ez mire lesz elég. Hiszem, hogy a csapatban mindenkinek megvannak az egyéni céljai, mindenki profi módjára tud gondolkodni, és ez sikerre vezethet bennünket ezen a mérkőzésen is.

– Az elmúlt években a Gyirmót rendre az NB II élmezőnyéhez tartozott. Az összevont bajnokságban is sikerülhet ez?
– Úgy gondolom, hogy igen. Szinte biztos, hogy magasabb színvonal fogja jellemezni a mostani szezont, mint az előző éveket. De nem szabad elfelejteni, hogy az előző idényben is nehéz dolgunk volt, hiszen a bajnokságban csak a legjobb nyolc csapatnak volt esélye a bennmaradásra. Mindenki kettőzött erővel küzdötte végig a szezont, így sikerült ismét az élmezőnyben végeznünk. Most gyakorlatilag a gyengébb csapatok kiestek, a két csoport nyolc-nyolc legerősebb együttese maradt csak bent, de szerintem ebben a mezőnyben is dobogóesélyesek lehetünk. Mi mindent meg fogunk tenni ezért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.