NB II

Új kapust igazolt a ZTE

A kezdőcsapatba kerülést megcélzó Czirjék Zoltán tavasszal ismét bajnok lenne a másodosztályban.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Fiatal kapust igazolt a ZTE FC, amely három évre szerződtette Czirjék Zoltánt. A 23 éves játékos már az ausztriai edzőtáborban is ott volt új csapatával.

A ferencvárosi nevelésű hálóőr korábban a III. Kerületi TVE, a Videoton II, majd a Puskás Akadémia együttesében védett. A felcsútiakkal idén tavasszal bajnok lett az NB II-ben, és a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, Zalaegerszegen is feljutást ünnepelne a szezon végén.

– Tavaly az őszi szezonban az első forduló kivételével végig én védtem. Minden egyes perc élmény volt, és nagy boldogság volt aranyérmet ünnepelni a bajnokság végén. Hogy tavasszal miért kaptam kevesebb lehetőséget, azt nem tőlem kell megkérdezni, én ugyanúgy dolgoztam tovább, ahogy ősszel – mesélt a felcsúti évadról Czirjék Zoltán. – Ide is azért igazoltam, hogy sikerüljön a feljutás az NB I-be. Már több mint másfél hete készülök együtt a kerettel, és teljesen pozitívak az első benyomásaim. Azon dolgozom, hogy a társak mielőbb befogadjanak, és kiharcoljam a helyemet a kezdőcsapatban. Az ausztriai edzőtábor nagyon hasznos volt, összerázta a társaságot, és jó volt kimozdulni a szürke hétköznapokból. Ami a bajnokságot illeti, a feljutás mindenképpen elérhető célnak tűnik.

Olvasói sztorik