NB II

Preisinger a szlovák negyedosztályban

Az edző azt mondja, fontos neki a ZTE jövője is.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szlovákiában, a negyedosztályú Bős (Gabcikovo) együttesénél Preisinger Sándort, a ZTE FC korábbi szakvezetőjét nevezték ki vezetőedzőnek, ami azért is érdekes, hiszen a klub tulajdonosa az a szlovákiai magyar üzletember, Csörgő György, aki az MTK együttesét is szerette volna megvenni.

A héten eldőlt, hogy Csörgő György nem tudott megállapodni az MTK jelenlegi tulajdonosaival, de vajon miként került Preisinger Sándor a Bős csapatához?

– Hirtelen jött a felkérés – mesélte az edző a zaol.hu oldalon. – Szekér Istvánt, a Haladás egykori játékosát nevezték ki szakmai igazgatónak, akit jól ismerek, és ő kért fel a vezetőedzői feladatra. Bár a csapat jelenleg a szlovák negyed osztályban szerepel, de profi körülmények között működik és nagy tervei vannak a tulajdonosnak. Hirtelen jött ez a felkérés, viszont tájékoztattam erről a ZTE vezetését is, ugyanis még mindig az egerszegi klub alkalmazottja vagyok. Továbbra is Zalaegerszegen élek és minden attól függ, hogy a ZTE-nek vannak-e tervei velem, mert a megbízástól függetlenül szívesen segíteném a korábbi klubom munkáját is, ha ezt igényelné. Nekem ugyanis fontos a ZTE jövője is.

Olvasói sztorik