NB II

Két szegedi fiatal a németeknél

A TURA Untermünkheim csapatánál folytatja pályafutását Szvoboda Szabolcs és Domonkos Ferenc.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A húszéves Domonkos Ferenc a Tisza Volán nevelése, de megfordult a Vasasban, Hódmezővásárhelyen, illetve legutóbb Mórahalmon is.

A 21 éves Szvoboda Szabolcs a Kisteleki TE és a Tisza Volán után a Haladás utánpótlásába került, majd a Budaörs játékosa volt, legutóbb szintén az NB III-as Mórahalom VSE együttesét erősítette.

A két szegedi fiatalnak vasárnap kell Németországba költőznie. A makói Schreiber László is a németeknél folytatja pályafutását, de ő alacsonyabb osztályba igazol, az Algyő SK játékosa, Balogh Norbert jövője pedig még kérdéses.

Érdekesség, hogy a klubnak van magyar kötődése, hiszen a csapat másodedzője a 66 éves Taschner Géza, a Csepel és a Budafok korábbi trénere, egykori U21-válogatott játékos.

A TURA Untermünkheim a német futball hatodik vonalában szerepel, és a bajnoki címre hajt, hiszen egy éve esett ki az ötödosztályból.

– Azt tudni kell, hogy Németországban négy profiliga van, oda nehéz bekerülni. A körülmények fantasztikusak, négy edzőpálya van és egy centerpálya – mesélte a Rangadó.hu megkeresésére Szvoboda Szabolcs. – Minden évben külföldi edzőtáborokba megy a csapat, amelynek rengeteg támogatója van. Elég, ha csak annyit említek, hogy kaptunk egy autót a klubtól, amivel edzésre járunk. Elsősorban azért döntöttünk a csapat mellett, mert a Bundesliga-múlttal rendelkező Werner Rank az edző, a másodedző pedig Taschner Géza, aki több éven keresztül szerepelt a magyar élvonalban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik