NB II

A rutintalanság ára

Sólyom Csaba szerint nem bírták el, hogy az utolsó két meccsükön emberhátrányban kellett játszaniuk.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Habár az előkelő harmadik helyen áll az NB II Nyugati-csoportjában, az utolsó két bajnokin is nagyarányú vereséget szenvedett a Kozármisleny, amely szombaton Tatabányán 3-0-ra, szerdán Sopronban pedig 4-0-ra kapott ki. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a baranyai gárda mindkét mérkőzést emberhátrányban fejezte be. Sólyom Csaba csapatkapitány szerint egyértelműen a rutintalanság számlájára írhatók a fegyelmezetlenséget. A 32 éves kapus a Rangadó.hu érdeklődésre elmondta, Koller Krisztián távozásával egyedül maradt a csapatban, mint rutinos játékos, és néha nehéz a dolga, hogy összefogja a fiatalokat.

– Ez a két meccs valóban nem úgy sikerült, ahogy elképzeltük – kezdte Sólyom Csaba. – A kiállításokat nem bírtuk el, azokat egyszerűen nem tudtuk átvészelni. Ezek a fegyelmezetlenségek mind visszavezethetők a rutintalanságra. A keretünk ugyanis tele van fiatal, tehetséges, de még kiforratlan játékosokkal, de hát jön a következő meccs, ezért szép a foci, hogy gyorsan lehet feledtetni egy-egy botlást.

– Mennyire kell megkondítani a vészharangot?
– A vészharangokat nem kell kongatni, egyszerűen meg kell feszülni, és mindenkinek a maximumot kell nyújtania már a hétvégén. Persze, nem könnyíti meg a helyzetünket a sok eltiltás, közbejöttek a sérülések is, ez a szerda-szombat ritmus eléggé megterhelő, hiszen amúgy sem túl bő a keretünk, de a vészharangot semmiképpen nem kell megkondítani. Az tény, hogy az előnyünk kezd fogyni, de a célunk továbbra is az, hogy a dobogón végezzünk.

– Nagyon megsínyli a csapat, hogy Márton Gábor vezetőedző és a gólkirály-jelölt Koller Krisztián is a PMFC-hez távozott télen?
– Koller Krisztiánról annyit, hogy nem csak a pályán, de a pályán kívül is vezéregyéniség volt. A tizenegy gólja is sokat számított, de a pályán belül is megnyugtatta a játékot, igyekezett irányítani a fiatalokat. Az edzőváltás pedig nem azért történt, mert gyenge volt a csapat, hanem Márton Gábor feljebb került, ezt mindenkinek el kellett fogadnia. Szabó Zsolt érkezett a helyére, vele ugyanolyan jó együtt dolgozni és vele is el fogjuk érni a célunkat.

– Mint csapatkapitányra, nagyobb szerep hárul önre ezen a fiatal csapaton belül?
– Nagy a szerepem, de ezzel nincs is semmi gond, és örülök is neki, hogy útmutatást adhatok a fiataloknak, csak nem biztos, hogy egy rutinos játékos elég egy csapatba… Most elő is jöttek a hiányosságaink, de még egyszer mondom, előrenézünk! Szinte biztos vagyok benne, ha nincs a kiállítás, akkor egyik meccsen sem kapunk ki. Az emberhátrányt nem bírtuk el és kicsit szétestünk. Legközelebb a Haladás kettő érkezik hozzánk, amely a tartalékcsapatok közül a legjobb, ezt már tapasztaltuk. Ők nyugodtabban futballozhatnak, de hazai pályán azért elég jók vagyunk, és most azt kell mondanom, hogy vért kell inni, és hazai pályán bármi áron legyőzni őket.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik