NB II

A mentális erő velük van!

Cziráki Attila szerint rengeteget dolgoztak, hogy jól kezdjék a tavaszt, de megérte, mert a sikerek az öltözői hangulatra is pozitívan hatottak.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Remekül kezdte a tavaszt az NB II Nyugati-csoportjában szereplő SzTK-Erima, hiszen hazai pályán a Gyirmótot, az Ajkát és a ZTE-t is legyőzte Zoran Kuntics együttese. A Zalaegerszeg ellen gólt is szerző, télen a Paksból kölcsönbe érkezett Cziráki Attila a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy bár a következő bajnokijuk elmarad Veszprémben, a továbbiakban is megkezdett úton maradnának.

– Három győzelemmel kezdték a tavaszt. Mi a siker titka?
– A munka, hiszen rengeteg erőt fektettünk a felkészülésbe télen, és ennek lehet az eredménye, hogy a három meccset behúztuk – kezdte Cziráki Attila. – Illetve a mentális erő lehet még a siker kulcsa, hiszen a ZTE ellen is kétszer felálltunk, ami mutatja, hogy van tartása a csapatnak.

– Mennyire nehéz, hogy már nem az első bajnoki marad el?
– Az majd később derül ki, hogyan fogja bírni a csapat ezt a sorozatos terhelést, hiszen a pótolandó meccsek hétköznapra esnek, de szerintem nem lehet baj, bírni fogjuk. Szigetszentmiklóson van egy kisebb komplexumunk, úgyhogy itt tudtunk edzeni, persze azért jobb lenne, ha kegyesebb lenne hozzánk az időjárás.

– Télen Paksról érkezett az SzTK-hoz. Hogy látja, milyen a csapat?
– Másabb itt, mint Pakson, de az edzések még jobbak is talán. Nagy hangsúlyt fektetünk az erőnlétre, rengeteg edzés is van, de pihenőt is kapunk, tehát jó az összkép. Jó a hangulat a csapatban, de ez részben a sikereknek is köszönhető.

– Elképzelhetőnek tartja, hogy hosszabb távon marad Szigetszentmiklóson?
– Egyelőre nyárig vagyok itt kölcsönben, majd kiderül, hogyan alakul a jövőm, számításba vesznek-e Pakson, vagy mi a tervük velem. Ha az SzTK kiharcolja, hogy jövőre is az NB II-ben játsszon, akkor elképzelhetőnek tartom, hogy maradok, de ez még a jövő zenéje.

Olvasói sztorik