nb2
NB II

NB II: az Ajka első veresége

A három emberüket elvesző bakonyiak 16 veretlen meccs után Szigetszentmiklóson elvéreztek.

Kapcsolódó cikkek

Áruld el, melyik a kedvenc magyar labdarúgócsapatod, és nyerj egy iPhone 5-öt a Rangadótól. Klikk és like! A sorsolást március 20-án tartjuk közjegyző előtt.

A másodosztály szombati játéknapján két olyan találkozó is volt, amelyen háromszor is felmutatta a játékvezető a piros lapot. Az egyik ilyen a Ferencváros II békéscsabai vendégjátéka volt. A 33. percben Leucuta kitört három védő mellett, de Majzik szorításában a földre került. Böcskei tizenegyest adott, a szabálytalankodót, valamint a reklamáló Vass Mátét pedig kiállította, sőt hamarosan Lipcsei Péter edzőt, valamint a gyúrót is elküldte a kispadtól. A 47. percben Lengyel Dánielnek kellett elhagynia a pályát a Nehéz elleni szabálytalanság miatt, a fővárosiak tizenegyesből egyenlítettek, de végül Randelovics találatával a Békéscsaba győzött.

Hazai pályán, minimális különbséggel győzött az Orosháza és a Szolnok, a borsodi rangadót pedig a házigazda Kazincbarcika nyerte meglepően nagy különbséggel a Putnok ellen. A Vác nem utazott el Szegedre, tehát az a meccs elmaradt. A Mezőkövesd a Szolnok után a Nyíregyháza ellen is győzött, ezúttal idegenben, három góllal!

Nyugaton az Ajka begyűjtötte első vereségét, amihez hozzájárult, hogy három játékosát is kiállították. A 43. percben Major Norbert műesésért, az 56. percben Nagy Bálint egy késői belépő miatt kapta meg második sárga lapját. Utóbbi esetet követően az ajkai kispadról a játékvezető elküldte Szabó Leventét. A közjáték után Ducsics betalált, ezzel 2-0-ra nyert az SzTK.

A Puskás Akadémia a huszadik percben hátrányba került Kozármislenyben, de a görög légiós góljával a hajrában egyenlített, így tovább növelte előnyét a tabellán. A Tatabánya idegenben győzött, a Sopron és a Csákvár viszont nem bírt egymással.

NB II, 17. forduló

Keleti-csoport

Szolnoki MÁV FC – Újpest FC B 2-1 (1-0)

Gólszerzők: Szepessy (45.), Busai (46.), illetve Erős (73.)

Orosháza FC – DVSC-DEAC 1-0 (1-0)

Gólszerző: Varga R. (27.)

Békéscsabai Előre 1912 SE – Ferencváros II 2-1 (1-0)

Gólszerzők: Leucuta (tizenegyesből 34.), Randelovics (73.), illetve Nehéz (tizenegyesből 49.)

Kiállítva: Lengyel D. (48.), illetve Vass M. (33.), Majzik (33.)

Kazincbarcikai BSC – Putnok VSE 3-0 (2-0)

Gólszerzők: Vólent (17.), C. Garcia (38.), Salvador (88.)

Szeged 2011 – Dunakanyar-Vác elmaradt

Nyíregyháza Spartacus – Mezőkövesd Zsóry SE 0-3 (0-2)

Gólszerzők: Hamar (37., 41.), Menougong (91.)

A vasárnapi program

14.30: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Budapest Honvéd-MFA

15 óra: Vasas FC – Restart-Ceglédi VSE

Nyugati-csoport

Bajai LSE – FC Tatabánya 1-2 (1-2)

Gólszerzők: Csokics (38.), illetve Skriba (32.), Ferkó (42.)

Kozármisleny SE – Puskás Akadémia FC 1-1 (1-0)

Gólszerzők: Karacs (20.), Aposztolopulosz (82.)

Szigetszentmiklós – FC Ajka 2-0 (1-0)

Gólszerzők: Takács T. (4.), Ducsics (58.)

Kiállítva: Major N. (43.), Nagy B. (56.), Szabó L. (a kispadról 56.)

Aqvital-Publo Csákvári TK – SVSE-GYSEV-Goldschmidt 1-1 (0-0)

Gólszerzők: Molnár Cs. (47.), illetve Bali (58.)

Kiállítva: Gaál B. (49.)

MVM Paks II – Kaposvári Rákóczi II 0-1 (0-0)

Gólszerző: Diallo (59.)

Kiállítva: Juhász D. (74.)

A vasárnapi program

14.30: Szombathelyi Haladás II – BKV Előre

14.30: Győri ETO II – Veszprém FC

17 óra: Gyirmót FC – Zalaegerszeg

Olvasói sztorik