NB II

Segít a német tapasztalat

Varga Bence technikailag, fizikailag és hozzáállásban is sokat tanult öt éven át Németországban.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Varga Bence ferencvárosi nevelés, ötévesen került a klub utánpótlásába, tehát a Fradinál ismerkedett meg a játék alapjaival, és 11 évet töltött a fővárosi zöld-fehéreknél. 2006-ban, 16 évesen igazolt a német VfB Stuttgart együtteséhez, majd kölcsönben a Regionalligában szereplő SSV Ulm 1846 együttesénél szerepelt. Miután visszakerült a stuttgartiakhoz, előrelépegetve egészen a nagycsapat kapujához jutott, edzőmeccsen gólokat is rúgott. Ennél tovább azonban nem jutott, ezért 21 évesen szerződést bontott. Előbb Nagyváradon, az FC Bihornál volt próbajátékon, de nem jutott megállapodásra, úgyhogy visszatért az FTC-hez. Előbb az NB II-es csapatban számítottak rá, ahol házi gólkirály lett 11 találattal, aztán az élvonalban is bemutatkozhatott, de megint jött egy törés: tavaly augusztus végén a másodosztályú Szeged 2011-hez igazolt.

Ahogy a csongrádiak, úgy ő is felemás őszt tudhat maga mögött, hiszen a csapat a tabella 12. helyén áll, Varga pedig hatszor kezdett, hatszor viszont csereként lépett pályára, és három gólt szerzett. Úgy tűnik azonban, az új vezetőedző, Gálhidi György irányításával a csapat és ő is kivirágozhat. Erre utal, hogy az eddigi hat felkészülési mérkőzésen hatszor volt eredményes: duplázott a Baja és a Mórahalom ellen, illetve a Hódmezővásárhely és a Makó kapujába is betalált. A Rangadó.hu érdeklődésére a 23 éves csatár elmondta, hogy az új vezetőedző, Gálhidi György irányításával kemény munka zajlik a pályán, illetve fegyelem van az öltözőben, az edzéseken és a meccseken is.

– Hogyan értékeli a felkészülés eddigi fázisait?
– A Kecskemét ellen nyújtottam olyan teljesítményt, ami nekem nem tetszett. Azt kivéve elégedett vagyok, hiszen ahhoz képest, hogy kemény edzéseink vannak, nem csak én, a csapat is jó teljesít – nyilatkozta Varga Bence.

– Ha visszatekint, milyennek látja az őszi idényt?
– Eléggé hullámzó volt, sok csalódással, sok pontvesztéssel. Azért vagyok különösen csalódott, mert sokkal jobb csapat vagyunk annál, amit mutattunk a pályán egy-egy meccsen.

– Gálhidi György személye miben jelent újdonságot a csapatnál?
– Mindenkinek új színt hozott. Kemény munka zajlik a pályán, illetve fegyelem van az öltözőben, az edzéseken és a meccseken is. Mindenki odateszi magát, hiszen meg kell harcolnunk a helyekért, a játéklehetőségért. Mindenki pozitívan áll hozzá, ebben mindenképp újat hozott a mester. Erősödtünk is, mert a védelemben és támadásban is jó játékosok érkeztek, akik hozzá tudnak tenni a tavaszi eredményességünkhöz. Az első ötben szeretnénk végezni, hogy még véletlenül se kelljen azért idegeskednünk, hogy mi lesz a sorsunk.

– Lisztes Krisztián távozása mekkora érvágás a csapatnak?
– Olyan momentum volt ez a csapat életében, amit mindenki sajnált. Megértettük a döntését, de nagyon meghatározó játékos volt a pályán és emberileg is. Bármilyen problémával nyugodtan fordulhattunk hozzá. Sokat tanultunk tőle a futballról, és mivel sokat megélt, rutinos játékosról van szó, már az is megtiszteltetés volt, hogy vele játszhattunk.

– A németországi évekre milyen érzésekkel gondol vissza?
– Nagyon meghatározó négy év volt, nagyon sok mindent tanultam hozzáállásban, alázatban, technikailag és fizikailag is. Csakis előrelépésnek tudom értékelni, és manapság is sokat tudok használni az ott tanultakból.

Olvasói sztorik