NB II

A szíve húzta haza

Fekete Ádám jó ajánlatot kapott az SzTK-tól, és így a barátnőjéhez is közel lehet.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Fekete Ádám egyéves ausztriai légióskodás után a harmadosztályú DSV Leoben együttesétől igazolt haza korábbi csapatához, az NB II-es SzTK-Erimához. A 25 éves támadó a Rangadó.hu érdeklődésére mesélt hazatérésének okairól, az egyéni és az új csapata céljairól is.

– Milyen okai voltak a hazatérésének?
– Potoczki Tamás ügyvezető-igazgatóval végig jó kapcsolatot ápoltam, és decemberben kaptam egy nagyon korrekt ajánlatot tőle – kezdte Fekete Ádám. – Nekem itt, Budapesten van a párom, és igazából ez volt a döntés fő oka, hiszen a magánéleti dolgaim is fontosak nekem. Már nyolc éve együtt vagyunk, és az elmúlt évben csak ritkábban tudtunk találkozni. Valamint azt is tudom, hogy az SzTK mit szeretne a jövőben, Várhídi Péterrel is sokat beszéltem, tetszik a koncepció, amit elképzelnek. Szeretnék magasabb szinten játszani még, és úgy érzem, erre most itthon nagyobb lehetőség van. Huszonöt éves leszek, szeretnék még az élvonalban szerepelni. Nem kell feladni az álmainkat!

– Más csapattól nem volt ajánlata?
– Igazából nem nagyon, mert nyárig mindenképpen Ausztriában terveztem a jövőmet. Azonban a Szigetszentmiklós nagyjából azonos fizetést kínált nekem, ezért úgy voltam vele, miért ne jönnék haza? Ráadásul külföldön is érezhető valamelyest egyfajta gazdasági visszaesés. Szakmailag is biztosabbnak érzem itt a jövőképemet.

– A szakmai stábban is történtek változások, hiszen a Zoran Kuntics, Aczél Zoltán edzőpáros fogja irányítani a csapatot tavasszal. Mi a véleménye róluk?
– Nagyon várom már a közös munkát, jó kezekbe került a csapat, szakmailag nagyon felkészült edzőkről van szó. Biztos, hogy velük előrébb fog lépni a csapat is. Jó lenne, ha idén már bekerülnénk az első ötbe, jövőre pedig még magasabbra tehetnénk a lécet.

– Egyénileg milyen ambíciói vannak erre a fél szezonra?
– Egy csatár akkor jó, ha minél több gólt szerez, és gólpasszokat is ad. De természetesen a klub céljai a legfontosabbak, hiszen azért nem lesz könnyű elérni a céljainkat. Persze, ha sokszor leszek eredményes, az mindenképpen hasznára fog válni a csapatnak.

Olvasói sztorik