NB II

Sérülés után győztes gól

Rusvay Gergely három perccel becserélése után szerzett győztes gólt a Nyíregyháza ellen.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Múlt szombaton a Nyíregyháza Spartacus együttesét fogadta a Dunakanyar-Vác az NB II Keleti-csoportjának 13. fordulójában. Sokáig úgy tűnt, döntetlennel ér véget a találkozó, azonban a 81. percben becserélt Rusvay Gergely három perccel később egy tizenegyesből szerzett góllal eldöntötte a mérkőzést. A 34 éves támadó a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy az elmúlt hetekben sérülés miatt nem tudott pályára lépni, de nagyon örül, hogy győztes góllal tudott visszatérni.

– Sajnos a Cegléd elleni meccsen megsérültem, ez egy hónappal ezelőtt történt. Beszakadt a belső térdszalagom, azóta nem tudtam pályára lépni – kezdte az idén már öt találatnál járó csatár. – Nagyjából már felépülgettem, és tíz percre bizalmat szavazott nekem az edző. Szerencsére kaptunk egy büntetőt, és ezt tudtam értékesíteni, amivel sikerült megnyernünk a mérkőzést. Nagyon fontos gól volt, örültem neki. Ott vagyunk a harmadik helyen, de rettenetesen sűrű a mezőny, úgyhogy az utolsó két forduló rendkívül meghatározó lesz.

– Mennyire elégedett a Vác eddigi szereplésével?
– Jónak mondható ez a harmadik hely, de azért van bennem némi hiányérzet is. Van két találkozó is, amit kiemelnék. A Putnok elleni mérkőzés, ahol kettő-nullra vezettünk, és az utolsó két percben tudott egyenlíteni az ellenfél. Illetve az Újpest B elleni meccset is ide lehet venni, ahol a kilencvenharmadik percben kaptunk ki. Ezek az összecsapások hiányérzetet keltenek bennem, de összességében meg vagyok elégedve a csapat teljesítményével és a sajátommal is.

– Milyen célokkal vágtak neki a szezonnak, szövögetnek esetleg merészebb álmokat is?
– Annyi elvárás felénk, hogy mindenféleképpen az első ötben végezzünk, tehát ne essünk ki.
– Hétvégén a listavezető és bajnokaspiráns Békéscsaba otthonába látogatnak, mire számít a találkozón?
– Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, Békéscsabán soha nem egyszerű pályára lépni, akármilyen formában is vannak. Ráadásul most elég magabiztosan vezetik a bajnokságot. Rutinos csapatról van szó, NB II-es szinten kiváló külföldi labdarúgóik is vannak. Kicsit talán a mi malmunkra hajtja a vizet, hogy még soha nem távoztam vesztesként tőlük, tehát vagy nyertünk, vagy döntetlent értünk, de még soha nem kaptam ki Békéscsabán. Remélem, nem rontjuk el ezt a jó szériát.

Jogtalan tizenegyesek, rossz játék

A Szabolcs Online tudósítása szerint a váciak játéka nem jelentett igazán nagy meglepetést, a lelkes hazaiak a felkínált területen passzolgatva próbálták kialakítani a helyzeteket. Kellemetlen meglepetést okoztak viszont a nyíregyháziak, mivel elmaradtak a harcos labdaszerzések, a jó ütemű indítások, a szélről sorozatban beadott labdák és az átlövések. Azaz szinte semmit sem mutattak az előrejátékban, ráadásul néhány kivételtől eltekintve, a játékosokból hiányzott az a fajta agresszivitás, ami alapeleme a sikernek.

A cikk szerzője kiemeli: nem lehet szó nélkül hagyni a játékvezetést, hiszen Bognár Tamás előbb egy olyan szögletnél ítélt büntetőt, amilyennél minden alkalommal be lehet fújni a tizenegyest, vagy szabadrúgást kifelé. A hajrában ismét szólt a síp, ezen a döntésen még a váciak is elmosolyogtak. Brekk János hangsúlyozta, több labdarúgó is gyengén teljesített a Vác ellen, ez vezetett a vereséghez. Szerinte nem a jogtalan büntetők, hanem a csapnivaló játék miatt veszített a Spartacus.

– Úgy mentünk Vácra, hogy nyerni akarunk, és a látottak alapján verhető is volt ellenfelünk. Ami a játékvezetést illeti, a mérkőzés után a hazaiak is elismerték, hogy egyik büntető sem volt jogos. Ezzel persze nem vagyunk előbbre, nem ezért kaptunk ki, hanem azért, mert csapnivalóan játszottuk – közölte a nyíregyháziak szakmai igazgatója.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik