NB II

Segítségért kiáltanak

Vajon mi lehet a Radványi Ádám játékvezető kontra SzTK-Erima ügy hátterében?

Kapcsolódó cikkek

Stoplinyomok az öltözőajtón…
A Kozármisleny SE honlapján olvasható meccstudósítás végéről idézünk:
A vendégek nehezen viselték a vereséget, és az okokat Radványi játékvezetőben keresték. A bíró nem nagyon tehetett arról, hogy a labda alig volt a Szigetszentmiklósnál és arról sem, hogy három lövésük tartott csupán a Kozármisleny kapujára. A játékvezetőnek ugyan akadtak hibái, de valamennyi gól szabályos körülmények között esett (létszámegyenlőség mellett), illetve valamennyi piros lapja jogos volt, vitatkozni nem lehetett rajtuk.
Meg kell említenünk, hogy a Szigetszentmiklós kiállított játékosai nem tudták elviselni a tényt, hogy piros lapot kaptak, ugyanis az önmagáról megfeledkezett játékosok mind a hazai, mind a vendégöltöző ajtaját éles stoplis cipővel összerugdosták. A nagyobb baj, hogy a vendégek vezetői sem álltak a helyzet magaslatán, és a bocsánatkérés is elmaradt. Sokszor történnek igazságtalan dolgok a labdarúgópályán, de ezen a mérkőzésen a jobb csapat győzött, és hangsúlyosan kiemeljük: játékvezetői segítség nélkül. Túlzott volt a vendégek reakciója. Bízunk benne, hogy az okozott kárt megtérítik, reméljük, hogy higgadt fejjel másképp látják, és másképp értékelik az eseményeket.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Forrtak az indulatok a Kozármisleny – Szigetszentmiklós (2-1) NB II-es mérkőzésen, hiszen Radványi Ádám játékvezető három vendégjátékost, Barna Zsoltot, Kornis Attilát és Darko Basztovanovot kiállított, illetve Várhidi Péter megbízott vezetőedzőt, továbbá az SzTK kapusedzőjét is elküldte a kispadtól. Az egykori szövetségi kapitány a találkozó után kijelentette, hogy jogi lépéseket fognak kezdeményezni a bíró ellen. Ha hozzávesszük, hogy az elmúlt két mérkőzésen, amit Radványi fújt a csapatnak, szintén volt kiállított SzTK-játékos, akkor különösen érdekes lehet a történet. De hogy mi állhat az ügy hátterében? Erre a kérdésre próbált választ találni a Rangadó.hu, amikor megkereste Potoczki Tamást, a Szigetszentmiklós ügyvezető igazgatóját.

– A Kozármisleny elleni mérkőzésen történtek csak a jéghegy csúcsát jelentik. Személyes háttere van az ügynek, amit nem kívánunk a nyilvánosság elé tárni – vetette fel Potoczki Tamás.

– Mégis, Várhidi Péter azt nyilatkozta, hogy jogi útra terelik a dolgot. Van ennek realitása?
– Segítségért kell kiáltanunk, mert ez így nem mehet tovább, az biztos. Először az MLSZ felé nyitunk, azonban ha ott nem találunk meghallgatásra, akkor polgári peres eljárás keretében fogjuk rendezni a dolgokat.

– Mi a helyzet az edzőkérdéssel? Horváth Ferenc távozása után Várhidi Péter csak megbízott edzőként dolgozik a csapat élén.
– Öt olyan edző van jelenleg, aki megfelelne az elképzeléseinknek, de még egyikükkel sem sikerült megállapodnunk. Valamint tizenöt „önkéntes” edző ajánlkozott, de ők meg nekünk nem kellettek. Kivárunk, nem kapkodunk, hiszen az együttes nagyon
jó kezekben van jelenleg Várhidi mester irányításával.

“Elméletben lehetséges”

Mivel úgy tűnik, a szigetszentmiklósiak komolyan gondolják a peres eljárás lehetőségét, megkerestük a sportügyekben mindig jártak és dörzsölt Kolláth György alkotmányjogászt, aki leszögezte, a feleknek inkább a megbékélést kellene választaniuk.

– Természetesen elméletben lehetséges, hiszen a pontos hátterét nem tudjuk a történéseknek. A mérkőzés eredményét azonban ez természetesen megváltoztatni nem fogja. Ha történt olyan atrocitás a felek között, amit büntetni lehet, akkor bíróság elé lehet vinni az ügyet, hiszen ilyen szempontból teljesen mindegy, hogy futballpályán, az utcán, vagy az operában történt az eset. Azonban én úgy gondolom, hogy nem ez a jó irány, ez csak rossz felé tereli a magyar sportot. A feleknek inkább a megbékélést kellene választaniuk – érvelt Kolláth György.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik