NB II

„Kicsit kizökkentünk”

Márkus Tibor szerint nem tett jót a csapatnak Horváth Ferenc és Szamosi Tamás távozása

Kapcsolódó cikkek

Továbbra sincs edző
A Rangadó.hu érdeklődésére Potoczki Tamás, az SzTK-Erima ügyvezető-igazgatója elmondta, tárgyalásban állnak egy edzőjelölttel, akinek a személye egyelőre nem publikus. Végső döntés a napokban várható.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Mint ismert, két héttel ezelőtt távozott a Szigetszentmiklós NB II-es csapatának kispadjáról Horváth Ferenc, a 39 éves szakember az élvonalbeli Kecskemét hívására mondott igent. Az irányítást egy bajnoki meccs erejéig Szamosi Tamás másodedző vette át, sikerült is legyőzniük hazai pályán a BKV Előre gárdáját. Később azonban Szamosi is követte főnökét az NB I-be, az SzTK csapata pedig edző nélkül maradt. A legutóbbi fordulóban Várhidi Péter sportigazgató töltötte be a tréner szerepét, de 4-0-ra kikaptak a listavezető Puskás Akadémiától.

A szigetszentmiklósi együttes rutinos csatára, az idén már négygólos Márkus Tibor a Rangadó.hu érdeklődésére elárulta, nem tett jót a gárdának a két edző távozása.

– A múlt szombati egy nagyon kellemetlen és fájó vereség nekünk. Azt kell, hogy mondjam, a Puskás Akadémia egy nagyon jó csapat, és abszolút úgy gondolom, hogy esélyesek a bajnoki címre. Rosszul sült el ez a mérkőzés számunkra, sőt az egész hetünk nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Remélem, hogy ez csak egy mérkőzésre szóló kisiklás volt a részünkről, legalábbis azon leszünk, hogy így legyen – vélekedett a 34. születésnapját éppen szerdán ünneplő csatár.

– Biztosan közrejátszott a kisiklásban az is, hogy két hete edző nélkül vannak, mennyire zavaró ez egy labdarúgó számára?
– Nyilvánvalóan kicsit kizökkentette a csapatot az, hogy Horváth Ferenc távozott, illetve, hogy már Szamosi Tamás sincs velünk. Igazából ők rakták össze ezt az együttest, már egy éve velük készült a gárda. Az ő elképzelésük és játékrendszerük szerint alakultak itt az utóbbi időben a dolgok. Nekünk ezt most félre kell tennünk, nekik sikerült előrelépniük, nekünk is azon kell dolgoznunk, hogy a minőségi munka folytatódjon tovább. Jelen pillanatban Várhidi Péter edzi a csapatot. Úgy készülünk, ha jön esetleg egy új külsős tréner, akkor lesz, és elfogadjuk. Ha pedig nem így alakul, akkor Peti bácsival dolgozunk tovább. Számunkra jelenleg ő az edző.

– Mit gondol a Szigetszentmiklós eddigi szerepléséről?
– Úgy érzem, hogy nem lehetünk elégedettek. Nem elég nekünk, hogy a középmezőnyben tanyázzunk, pláne annak tükrében, hogy ez idei év elég kiélezett a másodosztályban. Nem volt könnyű sorsolásunk, de azért nem szakadtunk le az első öttől, még bármi lehet. Ha sikerül talpra állnunk, és esetleg két mérkőzést nyerünk, akkor megint más a helyzet.

– Ön szerint hova érhetnek oda a szezon végén?
– Egyértelműen az első ötbe szeretnénk kerülni. Attól, hogy távozott az edző, ez a célkitűzés nem változott. Ha úgy vesszük, a bajnokság negyede ment el, semmi nincs még veszve, nem dőlt még el semmi.

– A következő fordulóban a szintén edző nélküli Sopront fogadják, mit vár ettől a mérkőzéstől?
– Szerintem nagyon jó csapatról van szó, amely kiváló játékosállománnyal rendelkezik. Talán kicsit meglepő is, hogy hellyel-közzel ugyanúgy szerepelnek, ahogy mi: rapszodikusan. Azt gondoltam a bajnokság előtt, hogy ők előrébb lesznek. Mi azon leszünk viszont, hogy a következő fordulóban ne tudjanak előbbre lépni a tabellán, meg szeretnénk nyerni ezt a találkozót hazai pályán.

A Jedi-rejtély

Horváth Ferenc, a Szigetszentmiklós korábbi edzője még áprilisban, a Budaörs elleni győztes meccset követően, a tőle megszokott módon egy érdekes, vicces nyilatkozatot tett egy győztes mérkőzés után: „Nem volt szép győzelem, viszont a Jedi visszatért, magyar hangja Márkus Tibor volt.”
A Rangadó.hu megpróbált utánajárni a rejtélyes mondatnak, az érintett Márkus Tibor azonban nem szeretett volna a dolog kapcsán nyilatkozni, azt mondta, kérdezzük korábbi trénerét.
– Tibi korábban Budaörsön focizott, de elég kevés lehetőséghez jutott. Akkor elvittem magammal Biatorbágyra, ahol teljesen fel kellett őt építenem, mert nem nagyon volt már kedve a futballhoz. Később Szigetszentmiklósra is jött velem, és pont a Budaörs ellen sikerült nyernünk az ő góljával. Úgy éreztem, ez egy olyan elégtétel lenne a számára, hogy ezt valahogy mindenképpen ki kell emelnem – mesélte Horváth Ferenc.

Olvasói sztorik