NB II

Hamarosan összeáll az Előre

Az elmúlt héten Felcsúton edzőtáborozott az NB II-es Békéscsaba 1912 Frühwald Előre SE.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Dajka László vezetőedző a tapasztalatokról a beol.hu oldalon elmondta, játékosai becsülettel dolgoztak, mindenki nagyon igyekezett. Ez az egy hét arra is jó volt, hogy testközelből megismerje új csapata tagjait.

– Már korábban is elmondtam, hogy sok új embert igazolunk majd a nyár folyamán. Három kapusra számítok majd az ősztől, Balogh Tamás és Máthé Gábor mellett a Sopronból visszatért Bozsó Antal őrizheti a csapat hálóját – jelentette ki a tréner. – Az új labdarúgók közül a rutinos, Sorin Botis a Budapest Honvédból jött, ő jól összefogja majd a védelmet. A középpályára érkezett játékosok közül a fiatal Sorin Raducu jó benyomást keltett. A legutóbb az UTA Aradban szereplő rutinos középpályás, Varga Norbert, aki több külföldi csapatban is játszott, szintén erőssége lehet az együttesnek.

Varga egyébként három éve még a lengyel Wisla Krakkóban szerepelt. A középpályásra védekező szerepben számít Dajka László. Ugyancsak az UTA Aradból igazolták a támadó középpályásként szerepeltethető Cornel Nadabant. Orosházáról jött a szerb Alekszandar Randelovics, akinek minden megmozdulása veszélyes, érzi a kaput. A két fiatal, Sipos Krisztián és Huszár Gergő egyaránt Felcsútról érkezett.

– A tervek szerint, ezen a héten kialakítjuk a végleges keretet, amelyben a felnőttek mellett négy fiatal kap majd helyet, név szerint Huszár, Ferenczi, Sipos és Sztrunga. Jelenleg két labdarúgóval állunk tárgyalásban, közülük a 25 éves nigériai támadó, a Vecsésről érkező Obot Denis Samuel már bemutatkozott a tatabányai tornán. Mellette felvettük a kapcsolatot az újpesti védővel, Kiss Zoltánnal, aki a jobbhátvéd posztján jelenthet erősítést a számunkra. Ha a két labdarúgót leigazoljuk, lehetnek még távozóink is.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik