NB II

Kimondott cél az élvonalba jutás

A békéscsabai városházán sajtótájékoztatót tartottak a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. megalakulása alkalmából.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Vantara Gyula polgármester elmondta, a város közgyűlésének döntése értelmében július 1-i hatállyal létrejött a Békés Drén hetvenszázalékos, és Békéscsaba megyei jogú város harmincszázalékos résztulajdonlásával a közös cég. A város az eddigi összeggel, és a Kórház utcai létesítmények rendelkezésre bocsátásával támogatja a részvénytársaságot. Közönségcsalogató, látványos játékot várnak az Előrétől, amelynek célja a következő szezonban az NB I-be jutás – írja a beol.hu.

Barkász Sándor, a Békés-Drén Kft. ügyvezetője arról beszélt, hogy a társadalmi szerepvállalás területén 2004-ben létrehozta a Békés Újságot, majd 2011-ben a Dél-Alföldi Talentum Akadémiát, amelynek célja, hogy kiválassza Békés és Csongrád megyében azokat a tehetséges fiatalokat, akik magas öngondoskodással bírnak, és döntésképesek. Az Előre Zrt-ben való szerepvállalás célja, hogy hozzájáruljon a labdarúgás sikereihez, ezzel erősítse az összetartást és a lokálpatriotizmust Békés megyében.

Dr. Kovács Mihály, az Előre Zrt. igazgatóságának elnöke azt emelte ki, hogy az Előre elnöksége hároméves munkája során rendezett viszonyokat teremtett a klubnál, de a továbblépéshez új befektetőre volt szükség. Gera Imre, az Előre Kft. ügyvezetője, aki a jövőben a zrt. igazgatósági tagja lesz, arról beszélt, hogy Dajka László pro-licences vezetőedzővel, egy kapusedzővel és pályaedzővel egészül ki a szakmai stáb.

Pásztor József szakmai igazgató elmondta, négy-öt olyan játékost szeretnének igazolni, akik azonnal erősítést jelentenek. Jelenleg is tárgyalásban állnak több békéscsabai nevelésű, de jelenleg az ország más részeiben futballozó labdarúgóval, akik szívesen visszatérnének. Az NB II Keleti-csoportjában nem lesz könnyű dolguk, mert négy-öt olyan csapat van, amelynek célja az NB I-be jutás.

Olvasói sztorik