NB II

Jobb később, mint soha!

Hétvégén dől el, hogy kiesik-e a csongrádi együttes az NB II-ből!

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Kecskeméten született, a közelmúltban Olaszországban is szerepelt, a közeljövőben pedig a Ferencváros játékosa lesz. Talán nem nehéz kitalálni, kiről van szó, de mi a biztonság kedvéért eláruljuk, a Szeged 2011 csatára, Orosz Márk a megfejtés. Az NB II Keleti-csoportjában meglehetősen zaklatott szezont futó csongrádiak elsőszámú gólfelelőse idén lesz 23 éves, de nagyon úgy tűnik, rajta áll vagy bukik a csongrádiak sorsa. A kiesőhelyre süllyedő csapat a szezonbeli negyedik edző, Tóth Bálint érkezésével feltámadt, azóta ötször nyert, egy döntetlent játszott, és csak a bajnok Egertől kapott ki. Az aktuális forma tehát pazar, a helyzet azonban matematikailag mégsem megnyugtató. A 36 pontos Szeged mögött 35 ponttal áll a Kazincbarcika, a 34 pontos Honvéd-MFA pedig már kiesőhelyen várja sorsa jobbra fordulását. A csongrádiak az utolsó fordulóban a DVSC-DEAC vendégei lesznek, és a tabellát elnézve a képlet egyszerű: nem szabad kikapniuk Debrecenben, hiszen a döntetlen vagy a győzelem a bennmaradásukat jelentené.

– Nagyon komolyan készülünk erre a meccsre, ahogy korábban a többire is – mondta a Rangadó.hu érdeklődésére Orosz Márk. – Nagyon fontos lesz, mindenképpen győzni szeretnénk, hogy a sorsunk ne függjön a többi eredménytől. Tóth Bálint és Lóczi István érkezése jókor jött a csapatnak, hiszen hullámvölgybe kerültünk, nem is a játék képe alapján, inkább fejben. Új edzőink rendet raktak, tisztáztuk, hogy kéne játszanunk. Kár, hogy későn kezdtük, de jobb később, mint soha. Korábban a bal- vagy a jobbszélen szerepeltem, Tóth Bálint előretolt, mint középcsatár, és ez a húzás bejött, hiszen addig három, azóta pedig tizenegy gólt lőttem!

Nem kizárt, hogy Orosz Márk egy szép egyéni titulussal köszön el a szegediektől, ugyanis káprázatos tavaszi teljesítményének köszönhetően immár 14 gólja van, ezzel a rangsor második helyén áll a balmazújvárosi Urbin Péter (15) mögött, holtversenyben a mezőkövesdi Hamar Ádámmal. Mindeközben fél szemmel természetesen már következő csapatát, a Ferencvárost is figyeli…

– Akkor is figyeltem, mielőtt aláírtam volna, hiszen korábban, ifiben a Ferencváros játékosa voltam – mesélte Orosz Márk. – Volt csapattársaim teljesítményét is követem, Batik Bencével is tartjuk a kapcsolatot, ő a Szegedről szokott kérdezni engem, én pedig az FTC-ről érdeklődöm. A szezon végén három hét szabadságom lesz, aztán csatlakozom a Ferencváros NB I-es keretéhez, de természetesen bizonyítanom kell majd, hogy valóban ott van a helyem.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik