NB I sport

Nikolics látott hibákat, de ezek jókor jöttek elő

A Vidi szakvezetője szerint Elek és Futács is hasznos tagja lesz csapatának.

Mint honlapunk is beszámolt róla, a Mol Vidi FC edzőmeccsen győzte le a német 1.FC Kaiserslauternt – a nap másik NB I-es érdekeltségű felkészülési találkozóján a Ferencvárosi TC román ellenféllel szemben maradt alul.

A mérkőzések után értékeltek az edzők is: ferencvárosi oldalról Szerhij Rebrov mondta el véleményét, míg a székesfehérváriaknál Marko Nikolics vezetőedző osztotta meg gondolatait a klub honlapjával:

Csak öt napja tart a felkészülés, de a két gól mellett voltak helyzeteink is. Igaz, hogy az ellenfélnek is engedtünk pár helyzetet. De ez csak az első meccs volt, vegyes csapatokkal játszottunk ma, a legfontosabb, hogy nem sérült meg senki. Kemény edzések vannak mögöttünk, egy nagy klub csapatával játszottunk, német csapatok ellen sosem könnyű meccselni. Most nem a legjobb időszakát éli a Kaiserslautern, de számunkra most ők jó ellenfél voltak, szóval összességében elégedett vagyok a találkozóval. Voltak természetesen hibák, de jó, hogy ezek ilyenkor történnek, amikor még van idő kielemezni, javítani azokat. Elek Ákost és Futács Márkót Magyarországon mindenki ismeri az eddigi pályafutásuk miatt, mindketten hasznos tagjai lesznek majd a csapatnak

– nyilatkozta Nikolics a molvidi.hu-nak.

Kiemelt kép: molvidi.hu

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.