NB I

Schalke-nevelésű védőt igazolt a Puskás Akadémia

Kamen Hadzsiev két és fél évre írt alá.

Belső védőt igazolt a Puskás Akadémia FC – derült ki a klub honlapjának közleményéből.

A bolgár Kamen Hadzsiev két és féléves szerződést írt alá.

A huszonhét éves játékos pályafutása elején a Schalke 04 utánpótlásában is megfordult. A középhátvédként és védekező középpályásként is bevethető labdarúgó karrierje során játszott többek között a bolgár Lokomotiv Szófiában, a német VfB Oldenburg és a holland Fortuna Sittardban.

2017 nyara óta a bolgár élvonalbeli PFC Beroe csapatát erősítette, amellyel tavaly a negyedik helyen végzett a bajnokságban. Hadzsiev eddig összesen hetven bolgár első osztályú mérkőzésen lépett pályára, s hazája válogatottjába is kapott már meghívót, de még nem esett át a tűzkeresztségen. Az 1991-es születésű védővel két és fél éves megállapodást kötött egyesületünk.

Kamen Hadzsiev kedden csatlakozik új társaihoz a spanyolországi edzőtáborban.

Kiemelt kép: puskasakademia.hu

Olvasói sztorik