NB I

Futács Márkó visszatér Diósgyőrbe – sajtóhír

Újra itthon találhat csapatot a horvát gólkirály.

Az amigeleken.hu információi szerint a tavaszi szezonban visszatér az NB I-be, és korábbi csapatánál, Diósgyőrben folytatja pályafutását Futács Márkó, ahol 2013 és 2014 között játszott már. Annak ellenére, hogy korábban úgy tűnt, elképesztő külföldi lehetőséget kap a játékos.

Mint ismert, a horvát élvonalban szereplő Hajduk Split augusztus 31-én felbontotta Futács szerződését, aki így ingyen igazolhatóvá vált.

A háromszoros válogatott támadót, aki 18 találattal a 2017-2018-as horvát bajnokság gólkirálya volt, április közepén klubja saját szurkolói támadták meg. A Hajduk Split azonban nem állt ki Futács mellett, sőt a második csapatához száműzte, ezért a magyar csatár felbontotta a szerződését a horvátokkal.

Szeptemberben még a Buzsáky Ákos vezette III. Kerületi TVE-nél edzett, az őszi szezon végén pedig az MTK edzéseit látogatta és várta a kínálkozó lehetőséget.

A diósgyőri szurkolói oldal szerint jelen pillanatban annak van a legnagyobb esélye, hogy a gólerős támadó nyárig Diósgyőrben folytatja pályafutását, és gólokkal próbál segíteni a kiesés elől menekülő csapatnak.

Ez mindkét fél számára előnyös lehet, hiszen a DVTK egy gólérzékeny csatárral erősödik, a támadó pedig, amennyiben jól teljesít és gólokat szerez, a bajnokság végén könnyen kaphat egy kecsegtető ajánlatot nevesebb csapatoktól.

Címlapkép: hajduk.hr

Olvasói sztorik